Döntött a Kúria: lehet népszavazás a vasárnapi zárva tartásról

POLITIKA
2016 április 06., 06:39
comments 628

A Kúria szerdai döntésével az MSZP-s Nyakó István népszavazási kérdését hagyta jóvá. Ezek szerint a kopaszok segítségével a szociálistákat beleőző Erdősiné kérdését mégsem tartották megfelelőnek. Így a szocialistáknak nem kell új kérdést beadniuk, és el is kezdhetik az aláírásgyűjtést arról, akarnak-e az emberek mégis vasárnap vásárolni. 

A Kúria mostani döntésének még meg kell jelennie a Közlönyben, majd öt nappal később kezdődhet az aláírásgyűjtés. Ettől számítva a szocialistáknak 200 ezer aláírást kell összegyűjteniük 120 nap alatt ahhoz, hogy legyen népszavazás.

A kérdés így szól: 

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?"

A Kúria döntése után Nyakó István annyit mondott: Győztünk! Köszöni a független bíróságnak. Arra számít, hogy a népszavazás sikeres és eredményes lesz. Az aláírásgyűjtést azután kezdhetik el, hogy a kúria határozata megjelenik a Közlönyben.

Nyakó István hangsúlyozta, hogy a mostani döntéstől függetlenül továbbra is ragaszkodnak ahhoz, vizsgálják ki, mi történt a Nemzeti Választási Iroda előtt február 23-án.

A Kúria azzal indokolta, hogy Erdösi Lászlóné kérdését mégsem engedték át, hogy a nő nem személyesen járt el az időbélyegzőnél, majd a népszavazási kezdeményezés aláírással is igazolt átadásakor másodikként nyújtotta be a kérdést. Valamint a Kúria szerint az sem volt rendben, hogy február 23-án kopasz izomemberek szállták meg a Nemzeti Választási Iroda előterét, és akadályoztát Nyakót a kérdése leadásában. 

Nyakó Istvánt az NVI épületében nagydarab, kopasz férfiak veszik körül, hogy ne adhassa le a szavazatát 2016. február 23-án
photo_camera Nyakó István értetlenül néz a kopaszokra az NVI előterében fenruár 23-án - Fotó: Botos Tamás/444

A kopaszokkal kapcsolatban a Kúria arra jutott, hogy 

„a meglévő bizonyítékok alapján is kétséget kizáróan megállapítható, hogy Erdösi Lászlóné időbélyegző szerinti elsőbbségét az NVI előterében tartózkodó csoport jogellenes magatartása biztosította, függetlenül attól, hogy Erdösi Lászlóné ebben a jogellenes magatartásban bármilyen módon közreműködött-e vagy sem.”

Hozzácsapják még az állami földeket és a bérplafont

Az MSZP két másik kérdést is csatolna a vasárnapi zárva tartáshoz. Az egyik Gőgös Zoltán MSZP-s agrárpolitikusé, ami megtiltaná az állami földek kiárusítását:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?"

A másik Kész Zoltán független képviselőé, ez kétmilliós bérplafont állapítana meg az állami cégeknél:

"Egyetért Ön azzal, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 2. számú mellékletében meghatározott gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló természetes személy havonta legfeljebb bruttó 2 millió forint összegű javadalmazásban részesülhessen?"  

A szocialisták így már háromigenes népszavazásról beszélnek. 

Ha az érvényes aláírások száma eléri a 200 ezret, a parlamentnek 30 napon belül el kell elrendelnie a népszavazást. A népszavazás számít akkor érvényesnek, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott. És akkor eredményes, ha az érvényesen szavazók több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.