Egy újabb bátor politikusi kiállás

politika
2016 április 12., 10:44
comments 93

A nagy felhorkanás ellenére mindössze két kormánypárti politikus szavazott nemmel a vasárnapi zárvatartás eltörlésére.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és a Szatmáry Kristóf fideszes képviselő.

Szatmáry Kristóf a Fidesz-frakciótól kapott hivatalos engedélyt arra, hogy szembemenjen a kormány akaratával. Ő volt ugyanis, aki beterjesztett korábban a boltzáras javaslatot.

Harrach Péter nemje meglepő volt, mivel a vasárnapi zárvatartást korábban a saját győzelmeként ünneplő KDNP képviselői, így Semjén Zsolt is legfeljebb egy határozott tartózkodásig jutottak el.

Harrach aztán az Origónak azt nyilatkozta, hogy

mellényúlt.

A frakcióban abban állapodtak meg, hogy egységesen tartózkodnak, mert az udvarias nemet jelent, ők pedig udvariasak akartak lenni a szövetséges Fidesz felé.

Míg a Fidesz-frakciónál kötelező volt az igen szavazat, ez a KDNP-re nem vonatkozott. Ugyanakkor a kormánytagoknak Orbán jelezte, hogy igennel kell szavazniuk. Így meg is szavazta a boltok vasárnapi kinyitását a két KDNP-s miniszter, Simicskó István és Seszták Miklós.

Távolmaradással lázadt viszont Lázár János és Balog Zoltán. Közös közleményükben utóbb azt írták, hogy nemmel szavaztak volna, de lojálisak a kormányhoz és Orbán is arra kérte őket, hogy ne szavazzanak nemmel.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.