Megszavazta a parlament a vasárnapi nyitvatartást, Lázár és Balog elszabotálta a visszatáncolást

POLITIKA
2016 április 12., 10:51
comments 515

Egy évet élt a vasárnapi zárvatartás, a parlament ma megszavazta az eltörlését.

A KDNP legnagyobb sikerét az ítélte halálra, hogy az MSZP végül népszavazást kezdeményezhetett az ügyben. A Fidesz vezetése pedig nem akart ilyen fegyvert adni az ellenzék kezébe. Így Orbán hiába mondta azt még pénteken, hogy nem vonják vissza a vasárnapi boltzárat, hanem még ki is terjesztik azt, hétfőn bejelentették, hogy ennyi volt.

A parlament ma már sürgősséggel vissza is vonta a törvényt.

Bár a kormányból ketten, Lázár János és Balog Zoltán is jelezte, hogy ők nem szavazzák meg a visszatáncolást, végül nem mertek szembemenni Orbánnal, aki állítólag megfenyegette őket, hogy az állásukkal játszanak. A két miniszter egyszerűen nem vett részt a szavazáson.

Később közleményben indokolták meg a lépésüket:

„Meggyőződésünk szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy a vasárnap munkaszüneti nap legyen.

Ezért nem támogatjuk a kormány törvényjavaslatát, amely korlátozza a szabad vasárnapot. 

Távolmaradásunk "NEM" szavazat, amelyet a kormány iránti lojalitásból és Orbán Viktor miniszterelnök úr kérésére nem adunk le.”

Nemmel szavazott Harrach Péter, KDNP-s frakcióvezető és a fideszes Szatmáry Kristóf. Utóbbi felmentést kapott a frakciótól, mert tavaly ő volt az, aki benyújtotta a boltzáras javaslatot. A többi nemmel szavazó vagy tartózkodó fideszes százezres büntetést kap.

Semjén Zsolt, aki szintén kormánytag, de nem KDNP-s szavazott, de csak tartózkodott. Vele együtt 10 KDNP-s, Rétvári Bence, Aradszky András, Firtl Mátyás, Hargitai János, Hollik István, Soltész Miklós, Szászfalvi László, a fideszes Boldog István és a független Szelényi Zsuzsa tartózkodott. Így aztán 161 igennel átment simán a visszavonás.

Az MSZP a szavazás után bejelentette, hogy nem ejtik a vasárnapi zárvatartástól szóló népszavazást.

A parlament döntése ellenére azért kezdenek bele a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírása összegyűjtésébe, mert szerintük a kormány már utalgat arra, hogy később mégis bevezetik a boltzárat. Tóbiás József, az MSZP elnöke szerint kormányválság van, mert a legfontosabb miniszterek mennek szembe a kormánnyal.

Nyakó István be is mutatta az ívet, amivel elkezdik az aláírásgyűjtést.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.