A VS kiadója viheti a Figyelőt is

media
2016 április 20., 03:09
comments 31
  • Néhány héten belül új tulajdonosa lehet a Figyelő üzleti hetilapnak.
  • Vevő lett volna eddig is, de a jelenlegi tulajok jogvitája miatt nem sikerült értékesíteni a lapot.
  • Korábban Garancsi István mutatott érdeklődést, de végül a VS-t és az Origót kiadó New Wave-cégcsalád lehet a nyerő.

A Figyelő sosem tartozott a legolvasottabb hetilapok közé: alig 8000-es példányszáma alacsonynak mondható a vetélytársaihoz képest. Főleg az üzleti és politikai döntéshozók olvassák, de épp befolyásos olvasótábora és elfogulatlan hangütése miatt van komoly presztízse a piacon és a közéletben. Ráadásul nagy hagyományú újságról van szó: jövőre lesz 60 éve, hogy megjelent az első Figyelő.

A médiapiacon néhány éve közismert, hogy zűrök vannak a lap tulajdonosai között, és anyagilag sem stimmel minden. Ahogy lenni szokott, lassan piaci és a politikai befektetők is elkezdték kerülgetni a kiadót.

Az elmúlt két-három évben legalább tucatnyi komolyabb és kevésbé komoly érdeklődő tűnt fel a Figyelő környékén. Az utóbbi hetek piaci mozgásai alapján most az látszik a legvalószínűbbnek, hogy végül a New Wave médiacsoport lesz a befutó.

A New Wave Média illetve a New Wave Production cégek (több más cégen keresztül) Szemerey Tamás, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvéréhez köthetőek. Előbbi vette meg az Origót a Telekomtól, utóbbi a VS portál kiadója.

Közös a cégekben, hogy Száraz István, a We Love Budapest alapítója vezeti őket, és jelentős állami tőkeinjekciót kaptak az elmúlt időszakban. A VS kiadójának a jegybank növekedési hitelprogramjából jutott 500 millió forint, az Origo - bő 4 milliárdos - vételéhez pedig az akkor még jegybanki felügyelet alatt álló MKB adott milliárdos nagyságrendű kölcsönt. Tavaly a VS kiadója már megvette az egyik legnagyobb időjárás-előrejelző portált, a köpönyeg.hu-t is.

Szemerey Tamás. Forrás: napi.hu.
photo_camera Szemerey Tamás. Forrás: napi.hu.

Száraz kérdésünkre megerősítette, hogy zajlanak tárgyalások a hetilap, valamint az ahhoz szorosan kapcsolódó kiadványok megszerzéséért egy erre szakosodott közvetítő cégen keresztül. Külön hangsúlyozta, hogy a New Wave nagy értékként tekint a Figyelő újságírói és szerkesztői által végzett szakmai munkára, és ha létrejön a deal, mindent elkövetnek majd, hogy megőrizzék a szerkesztőség integritását.

Összevesztek a tulajdonosok, eladósodott a lap

A Figyelőt jelenleg a MediaCity Magyarország Kft. adja ki – ez a cég forgalmazza a több mint 14 ezer számban megjelenő Interpress Magazint, a Műszaki Magazint és a Chip Magazint is.

A MediaCity többségi tulajdonosa 2011 óta a Varga Miklós érdekeltségébe tartozó Hologram V.M. Kft., a dr. Lukács Marianna tulajdonában lévő ConsulAudit Zrt. pedig kisebbségi tulajdonrésszel bír. Öt éve közösen vették meg a vállalatot a Sanoma Médiától.

A cég ügyvezetését sokáig dr. Lukács látta el, de őt a 2012. decemberében esedékes közgyűlésen visszahívták a vállalat éléről - egyébként épp a Figyelő tulajdonlása körüli jogviták miatt. Cégbírósági, polgári és – hűtlen kezelés gyanúja miatt – büntetőjogi per lett az ügyből.

A személyeskedésig fajuló vita nagyon megnehezítette a kiadó működését is, ami már 2013-ra szorult anyagi helyzetbe került, és később további adósságokat halmozott fel.

A Figyelő eladásából törlesztené adósságait a kiadó

A nézeteltérések miatt a kifizetések is csúsztak vagy elmaradtak. Így állhatott elő a helyzet, hogy egy kétmilliós követelés miatt egy informatikai cég felszámolási eljárást indított a kiadó ellen, ami 2015 novemberében el is kezdődött.

A napi.hu januári cikke felidézi, hogy a vállalat tevékenységet záró beszámolója szerint a teljes kötelezettségállomány meghaladja a 600 millió forintot. A legnagyobb problémát ezen túl az okozta, hogy a tulajok között az évek során megszűnt minden kommunikáció.

Mióta felszámolás alatt áll a kiadó, pontosabbak a kifizetések, összesítették a tartozásokat, és Börcsök János felszámolási biztos elmondása szerint fokozatosan sikerült rendezni a kommunikációt a felek között is, így jó esély van arra, hogy akár heteken belül lezáruljon az eljárás.

Ez persze önmagában nem oldja meg az anyagi gondokat. A kiadó – és így a többi lap – további működésére akkor lehet leginkább esély, ha értékesítik a lapcsalád legértékesebb darabját, a Figyelőt, és ebből fedezik a hiteleiket. Az eljárás végéig a tulajdonosi jogok nem gyakorolhatóak, viszont előszerződések, opciós megállapodások megkötésére van lehetősége a tulajoknak.

Megjelent a Századvég és Garancsi is

A fenti problémák miatt 2014 vége óta a Figyelő egyre gyakrabban került befektetők célkeresztjébe. Akkor még a Századvég Gazdaságkutató környékéről volt érdeklődés, ahol a Napi Gazdasági felvásárlása után egy gazdasági sajtóbirodalom kiépítése volt a terv. Végül sokallták az árat, és a koncepció is odalett - nem sokkal később a Napit is eladták a Magyar Nemzettől távozó Liszkay Gábornak.

A Simicska-háború után lehetett hallani a Lázár János környezetéhez sorolt Sánta János üzletember puhatolózásáról (a Continental dohánykereskedő tulajdonosa, a trafiktörvény nagy nyertese). Ő korábban sem titkolta, hogy azért szállt be 70 millióval a Magyar Időkbe is, mert Orbán Viktor külön erre kérte a jobboldali kötődésű üzletembereket.

Rajtuk kívül több üzleti befektető is megkörnyékezte az újságot. A politikát azért is érdekli a Figyelő, mert a Simicska-üggyel a párt elesett egyetlen igazán befolyásosnak mondható hetilapjától, a Heti Választól. Több vevőt elijesztett viszont a tulajdonosok közt dúló harc, és a körülmények miatt a lap ára is magasabb volt a kínált pénznél.

Idén márciusig tartotta magát a hír, hogy Garancsi István, a Videoton futballklub elnöke, Orbán Viktor jóbarátja üzleti köréből kerülhet majd ki a végső tulajdonos, de ők végül elálltak a vételi szándéktól.

A Figyelő Centrál hónapok óta kitart, de kiüthetik a nyeregből

A felszámolási eljárás közeledtével két komoly érdeklődő maradt ringben. Elsőként a hvg.hu majd a Heti Válasz írta meg, hogy januárban Szincsák Anita és Csorbai Hajnalka 500 ezer forintos induló tőkével megalapították a Figyelő Centrál Kft.-t, és tárgyalni kezdtek az újságról.

Vételárról nem esett szó, de a hetilap szerint a két vevőjelölt vállalta, hogy 2016 végéig további 300 milliót fizet be a kft. házipénztárába. Nem derült ki, ki állhat a médiapiacon teljesen ismeretlen páros mögött. Mindenesetre a szándék komoly volt, és a kft.-nél állítólag már ügyvédi letétbe helyezték a fedezetet is.

Az elmúlt időszakban a Figyelő Centrál Kft. volt az egyetlen cég, amely hónapokon át kitartott szándéka mellett, ám valamiért mégsem jött létre a deal.

Az utóbbi két-három hét fejleményei alapján viszont úgy tűnik, a nagy politikai hátterű kavarásnak meg lett az eredménye: már nem a Figyelő Centrál van a legjobb pozícióban, bár még kitart vételi szándéka mellett. Most mégis a médiapiac új nagy cápája, az Origót is benyelő New Wave tűnik nyerőnek. Hogy a tranzakció pontosan milyen formában valósulhat meg, az még nem világos. Úgy tudjuk, hogy a New Wave a kiadóval szembeni követelések felvásárlásán keresztül nyerhet jogosultságot az újság megszerzésére, de ezt az értesülést senki nem erősítette meg.

Sem a felszámolóbiztos, sem Varga Miklós, a kiadó többségi tulajdonosa nem akart érdemben nyilatkozni, de annyit mindketten elismertek, hogy jó eséllyel akár május végéig lezárulhat a kiadó elleni felszámolási eljárás.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.