Nagyot változott a világ az elmúlt évtizedben. A feltétel nélküli alapjövedelem koncepciója nemrég még egy inkább megmosolygott, a legtöbbek által kivitelezhetetlennek, naivnak vagy egyenesen kommunistának gondolt elképzelés volt. Mostanra viszont áttört egy rakás falat, és az elképzelés, hogy minden állampolgárnak járjon fixen, mindenféle feltételtől függetlenül bizonyos juttatás, a mainstream közgazdász gondolkodás vitatémája lett.

Ezzel párhuzamosan egyre több helyen vált az alapjövedelem ötlete absztrakt ötletből konkrét cselekvéssé. A finn parlament tavaly decemberben bólintott rá egy kísérleti időszak elkezdésére, Svájcban idén népszavazás lesz az alapjövedelem bevezetéséről, holland városok sorra vetik fel komolyan a bevezetés lehetőségét, hasonló próbálkozások zajlanak Kanada Ontario államában és Nagy-Britanniában is komoly számolgatások zajlanak.

Az alapjövedelemnek rengeteg egymással is versengő modellje létezik, minden kutató egy kicsit mást ért a fogalom alatt, de az nagyjából állandó, hogy ahol alapjövedelem lenne, ott mindenkinek járna egy bizonyos összeg állandó jelleggel, függetlenül a szükségleteitől és a teljesítményétől. Nem kéne teszteknek megfelelni, elszámolni, csak jönne a pénz, cserébe azért, mert élünk.

Arról, hogy ez a modell milyen sok szempontból tudna megoldást kínálni a modern kapitalizmus nehézségeire, évtizedek óta publikálnak baloldali szerzők. (A legismertebb korai írásokat a Fordulat jelentette meg pár évvel ezelőtt magyarul is.) Viszont mostanra az alapjövedelem látványosan kitört a baloldali elméleti burokból, piacpárti liberálisok és libertariánus szerzők is komolyan pedzegetik, mi lenne, ha alapjövedelem lenne.

A munka már nem segít

Nemrég például az USA egyik legbefolyásosabb liberális intézetének, a Brookingsnak elemzője, Richard V. Reeves írt arról, hogy ideje komolyan venni az alapjövedelem gondolatát.

Reeves abszolút gyakorlati szempontból közelit: több mint fél évszázadon át a fejlett, nyugati országokban a munkaerőpiac hármas szerepet töltött be. Összekapcsolta a munkaerőt a tőkével, a munkabéreken keresztül fontos jövedelem-újraosztó szerepe volt és társadalmilag elfogadott formában járult hozzá az állampolgárok életminőségének javulásához.

Az évtizedes sikertörténetből nőttek ki azok az alapigazságok, amiket jobb- és baloldalon sem szokás megkérdőjelezni: hogy a szegénység elleni küzdelem biztos útja, ha munkahelyeket teremtünk, az egyenlőtlenségek ellen a legjobb mód, ha csökkentjük a bérek közötti szakadékot, a termelékenységhez pedig a munkaerő képzésén át vezet az út. Bármi is a probléma, a megoldás a munkaerőpiacban rejlik.

Csakhogy, teszi hozzá Reeves, a munkaerőpiac ugyan remekül működik, mint gazdasági rendszer, azaz összekapcsolja a munkaerőt a tőkével, de mint szociális rendszer, már közel sem ennyire fényes a helyzet, az újraelosztó funkciója elkopott. A technológiai fejlődést kísérő változások miatt a kevésbé termelékeny munkatípusok bérnövekedése lelassult. És az is látható a XXI. század elején, hogy a gazdasági növekedésből származó tőkejövedelem aránya a munkajövedelemhez képest nőni kezdett.

Ez pedig a társadalmakon belüli jövedelem-egyenlőtlenségek olyan szintjéhez vezet, amit már nem lehet érdemben tüneti kezelésekkel megoldani. Erre a problémára adott radikálisabb válasz lenne az alapjövedelem. Mert a jövő nagyon egyértelműen abba az irányba mutat, hogy munkahelyből csak egyre kevesebb lesz, ezért fenntarthatatlan elképzelés, hogy a jövedelem-újraelosztás fő felülete továbbra is a munkabér legyen.

Kisebb államot? Alapjövedelmet

Hasonló érdeklődéssel kacsingat az alapjövedelem felé nemrég a legismertebb amerikai libertariánus think tank, a Cato Institute is. Az intézet elemzőjének, Matt Zwolinskinak főleg a jelenlegi szociális rendszerekkel van baja. Áttekinthetetlenek, pazarlóak, rengeteg módon ömlik ki belőle a pénz és mindez ráadásul nem is hatékony.

Zwolinski írásában odáig megy, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem ugyan lehet, hogy nem ideális egy libertariánus nézőpontból, de még mindig jobb, mint a jelenleg működő szociális ellátó-rendszerbeli megoldások, és valószínűleg sokkal inkább fogadnák el az emberek is, mint a közismerten nem népszerű libertariánus tanokat.

Négy olyan szempont van, ami egy klasszikus libertariánus szemszögből az alapjövedelem mellett szól:

• Jóval kevesebb bürokráciával járna. Hiszen mindenkinek ugyanaz jár, mindentől függetlenül. Ezért sokkal olcsóbb a menedzselése, egyetlen szoftver képes kezelni, nem kell hozzá rengeteg szerv, hivatalnok, és ez nem csak államcsonkítás szempontjából hasznos Zwolinski szerint, de sokat segítene az igénylőknek is, akiknek nem kéne többet a bürokrácia áttekinthetetlen útvesztőiben bolyonganiuk.
  
• Olcsóbb lenne. Számításaik szerint jóval, mint a jelenlegi jóléti rendszer fenntartása. Persze sok függ attól, hogy melyik modellt vezetnék be, hiszen létezik olyan verziója is az alapjövedelemnek, ahol egy bevételi szint fölött progresszív adó lenne kivetve rá, míg más modelleknél szegény és gazdag is ugyanannyit kapna. De még az utóbbi modell sem lenne feltétlen drágább a jelenleg létező rendszereknél, többek között éppen a bürokrácia jelentős csökkentése miatt. És még egy fontos szempont, ami Magyarországra is igaz. Amikor szociális transzferekről vagy segélyekről hallunk, akkor az első gondolatunk általában az, hogy a szegények kapnak pénzt a gazdagabb emberek kontójára. De ez a legtöbb államban egyáltalán nem igaz, az állami újraelosztás nagy része jellemzően a középosztályt támogatja leginkább, legyen szó családtámogatásról, iskoláztatásról, nyugdíjalapokról és így tovább.

• Jóval kevesebb járadékvadász lenne. Hiszen mindenkinek ugyanaz jár, ezért jóval nehezebb visszaélni a rendszerrel. Legalábbis elvi szinten, de erre még visszatérünk.
  
• Kevésbé lenne paternalista. Mivel feltétel nélküli, ezért teljesül a libertariánus álom, és az állam végre kitakarodik az életünkből. Legalábbis részben. Nem vizsgálnák, kinek milyen segély jár, és nem stigmatizálnák azt, aki segítséget kap az államtól.
  

Csapdák

A dolog persze sosem ennyire egyszerű. Az egyik fő probléma hosszú ideje az volt, hogy a viták a világban nagyon elméleti szinten zajlottak. Sokkal kevesebb a kész modell, és jóval több az elméleti koncepció, ezekről pedig nyilván nehezebb konkrét vitákat folytatni.

A finn, svéd és holland példák pont azért izgalmasak, mert elkezdtek változtatni ezen. A feltétel nélküli alapjövedelem következő években a szemünk láttára fog számokkal alátámasztható, tesztelhető, ellenőrizhető modellé válni.

És ezek a kísérletek arra is alkalmasak lehetnek, hogy eldöntsenek olyan általánosabb vitákat, mint hogy az alapjövedelem vajon visszatartaná-e az embereket a munkától, vagy éppen ellenkezőleg, csak még motiváltabbá tenne mindenkit.

Ez ugyanis a modell ellenzőinek egyik fő érve: ha mindenkinek járna bármiféle feltétel nélkül pénz az államtól, akkor miért érné meg bárkinek dolgoznia.

Erre az egyik válasz az alapjövedelem képviselőitől, hogy még ha akarna, se tudna mindenki dolgozni a jövőben, hiszen az egyre jobban felfokozódó automatizáció és a robotok érkezése miatt tömegével fognak megszűnni a munkahelyek, helyükre pedig becslések szerint jóval kevesebb új munkalehetőség teremtődik majd.

De emellett számít az is, hogy az alapjövedelem legtöbb verziójában olyan mértékű összeget kapnának az állampolgárok, ami az alapvető létszükségletek kielégítésére alkalmas, de ezen felüli igények teljesítéséhez ugyanúgy plusz bevételekre lenne szükségük. És ehhez jönnek még az olyan humanista-antropológiai érvek, mint hogy az emberek valójában szeretnek dolgozni, megvalósítani magukat a világban, szeretnek társaik számára hasznossá válni, csak a modern társadalmak kínálta keretek között erre sokszor nincs igazi lehetőségük.

Nagyon komoly kérdés még, hogy valóban olcsóbb-e egy ilyen modell, mint a jelenlegi szociális rendszerek működtetése. Ez közel sem magától értetődő kérdés, de számolni csak konkrét modellek mellett lehet. A konkrét modellek alapján pedig úgy tűnik, hogy a legtöbb modellt csak a fogyasztási adók növelésével vagy egyéb adóemeléssel együtt lehet keresztül vinni a fejlett országokban is.

És persze amellett is vannak bőven érvek, hogy ha nem is olcsóbb, még akkor is megéri, mert erősíti a társadalmi kohéziót és hatékonyan segíthet felszámolni a szegénységet.

Erre a problémára gyakran felmerülő egyik válasz a Friedman-féle negatív jövedelemadó gondolata, ami gyakorlatilag a feltétel nélküli alapjövedelem kistestvére: egy bizonyos jövedelemszintig nem kéne senkinek sem adót fizetnie, aki az alatt keres, az pénzt kapna negatív adó formájában, aki afölött, arra meg jövedelemadót vetnének ki.

De így is terjed

És van egy rakás olyan kérdés is, amire még nincsenek igazi válaszok. Tényleg úgy működnek a társadalmaink, hogy elfogadjuk, hogy mindenki érdemtől és szükséglettől függetlenül ugyanannyit kapjon? Nem lehet elképzelni, hogy egy alapjövedelemmel működő világban is azt éreznénk igazságosnak, ha egy mozgássérült ember további extra pénzt kapna, hogy megvásárolhasson egy kerekesszéket?

Ezt a kérdést Tyler Cowen teszi fel a blogján, és utána bőven jönnek még hasonlóak: fizetnénk-e többet egy beteg embernek, akinek egészségügyi segítségre van szüksége? Nem tűnne-e igazságosnak egyeseket külön is díjazni az alapjövedelemmel működő társadalomban? Innen viszont egy lépés csak a jóléti állam szociális ellátórendszerének újrafeltalálása.

Ezek mind teljesen jogos és egyelőre nehezen megválaszolható kérdések. Viszont azt is látni, hogy mindez nem elég az alapjövedelem lendületének megtöréséhez. Jelzi ezt az is, hogy már a Szilícium-völgyben is felfigyeltek a gondolatra. A techvilágra szakosodott befektetési vállalat, Y Combinator már bejelentette, hogy finanszírozni szeretnék az első amerikai kísérleteket.

A vállalat, ami az Airbnb, a Dropbox és a Reddit felépítésében is részt vett, elsősorban a már említett technológia-okozta munkanélküliség miatt aggódik. A cég vezére, Sam Altman egy ötéves tesztben gondolkodik most, ahol főleg arra lennének kíváncsiak, mi történne, ha embereknek nem kéne aggódniuk azon, hogy ha nem dolgoznak, nem lesz mit enniük.

Egész nap otthon ülnének és videojátékoznának? Vagy elkezdenének új dolgokat létrehozni?

- teszi fel a kérdést Altman, aki nem titkoltan abban hisz, hogy az emberek egy ilyen rendszerben többet és jobbat tennének meg egymásért, és ebből az egész társadalom gazdagodna.

Az Y Combinator kísérletével együtt legalább négy olyan kísérlet fog zajlani a következő években, amik sokat segíthetnek majd, hogy megérthessük az alapjövedelem működését. Fejlett, gazdag országok, mint Hollandia és Finnország kezdenek bele olyan kísérletekbe, ahol több modellt is tesztelni fognak, és világszerte rengeteg kutató és politikus figyeli majd ezeknek a kísérleteknek a kimenetelét.

Közben pedig elindulhat az eddigi legnagyobb szabású, direkt pénzjuttatásra épülő segélyprogram Kenyában, ami nagyon sok szempontból az alapjövedelemmel rokon logikára épül, és amivel majd külön cikkben is foglalkozni fogunk.

Egyelőre sokkal több a kérdés az alapjövedelem körül, mint amennyi kész válaszunk van, de az biztos, hogy a következő években sokat fogunk még erről hallani.