A Fidesznél örülnek, mert csak minden tizedik ember tudja, hogy mik azok az MNB-alapítványok

bűnügy
2016 április 28., 09:22
comments 293

Részletesen foglalkozott az MNB-alapítványok pénzszórásával a Figyelő ma megjelent, nyomtatott száma is. Összefoglaló cikkük legérdekesebb része az, hogy fideszes háttéremberek beszéltek arról, hogyan érintheti a botrány a pártot és a kormányt.

A cikk szerint a történteket értelmes érvvel védeni próbáló fideszes politikussal még nem találkoztak, de árnyalási kísérletekkel már igen, például azzal az érvvel, hogy a jegybank milyen jó munkát végez úgy amúgy.

A háttéremberek most arra számítanak, hogy a kormány és a Fidesz az MNB függetlenségét fogja majd hangsúlyozni, és megpróbálják minél jobban eltolni maguktól az ügyet. De mellette természetesen folyamatosan mérik a közhangulat alakulását is, a tanácsadók szerint pedig ez az ügy keveseket érdekel, csak minden tizedik választó tud egyáltalán valamit mondani arra a kérdésre, hogy mik azok a Pallas Athéné Alapítványok. Ezért a Fideszben abban is bíznak, hogy hamar lecsendesedik az egész ügy itthon.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.