Kioktató stílusban osztotta le a 444-et Szijjártó kommunikátora egy éve, most pedig kiderült, hogy nekünk volt igazunk

politika
2016 április 29., 13:33
comments 80

„Eszetlen pénzszórásra készül a külügy” címmel írt Markó Ferenc kollégánk egy cikket éppen egy éve az angolai nagykövetség megnyitásának költségeiről. Ebben azt becsültük, hogy mintegy egymilliárd forint éves költsége lehet az angolai követség fenntartásának, mindenféle egyéb költség nélkül, kisebb követségi létszám esetén pedig nagyjából 600 millió forint.

Ez már csak azért is fura, mert éppen akkor zárta be Magyarország az észtországi követségét, márpedig ezzel országgal összehasonlíthatatlanul nagyobb külkereskedelmi forgalmat bonyolítunk, mint a szubszaharai afrikai országgal.

Erre egészen fura levelezés kezdődött, a külügy a cikk több állítását vitatta, majd olyan mondatokban is válaszolt Szijjártó sajtófőnöke – egykori sportriporter –, hogy

„Ez olyan újságírói magatartás, ami minősíthetetlen és elfogadhatatlan!” vagy „Irigylem a témával kapcsolatos határozottságát, magabiztosságát.”

Na és mennyibe került végül a követség?

Ez egy mostani parlamenti válaszból derül ki. Íme:

(Parlament, markoferko tumblr)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.