Már szinte semmi nem mentheti meg a világot attól, hogy Trump republikánus elnökjelölt legyen

külföld
2016 május 04., 02:22
comments 316

Az indianai előválasztások után – amit elég nagy arányban Donald Trump nyert – Ted Cruz texasi szenátor némileg váratlanul bejelentette: feladja a választási kampányát.

Korábban még volt arra valami minimális esély, hogy Trump ne szedje össze az elnökjelöltséghez szükséges összes küldöttet, és egy megosztott republikánus jelölőgyűlésen bármi megtörténhessen – egy darabig Cruz játszhatott arra, hogy a bizonytalan republikánus küldöttek inkább mögé fognak állni. Az utóbbi napokban viszont ha vonakodva is, de kezdett beállni Trump mögé a republikánus pártelit. A "tiszta" konzervativizmusával kampányoló Cruz visszalépése után viszont formaság lesz mostantól az összes republikánus előválasztás, hiszen az egyetlen versenyben maradt jelölt, John Kasich támogatása nagyon vékony.

Ezzel az is eldőlt, hogy időtlen idők óta először az egyik nagy amerikai pártnak olyan jelöltje lesz, akinek korábban semmilyen választott tisztsége nem volt, és egyáltalán, akit Donald Trumpnak hívnak.

A demokratáknál ugyan Hillary Clinton szinte biztos, hogy össze fogja szedni a megfelelő számú jelöltet, riválisa, Bernie Sanders úgy döntött, mai indianai győzelme után folytatja a kampányt.

Cruz legjobb pillanataival búcsúzunk:

link Forrás

(Washington Post, CNN)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.