A japán bíróság felmentette a pinakajak alkotóját

külföld
2016 május 09., 09:26
comments 157

Megumi Igarasi művésznőt még 2014-ben tartóztatták le, amikor a pénzt kezdett gyűjteni az interneten, hogy a saját vaginájáról mintázott kajakkal evezhessen át a Genfi-tavon. Ezzel az akcióval szerette volna felhívnia figyelmet arra, hogy a női nemi szerv mennyire hétköznapinak számít, és része kellene hogy legyen a popkultúrának.

Megumi Igarashi - Fotó: AFP/ Yoshikazu Tsuno
photo_camera Megumi Igarashi - Fotó: AFP/ Yoshikazu Tsuno
A rendőrség akkor lépett közbe, amikor Igarasi elküldte a pinájáról készült 3D-szken képet azoknak, akik pénzt adtak neki a projektre, mert a hatóságok szerint ezzel közszeméremsértést követett el.

Ugyanis a japán törvények tiltják a pina bármilyen nyilvános ábrázolását.

A japán bíróság hétfői ítéletben azért mentette fel, mert szerintük Igarasi kajakja mégsem volt túlzottan pinaszerű, mivel annak színe és a rajta lévő díszítés kellően elterelték a figyelmet azalakjáról.

Ezzel a művésznő megúszta a börtönt, de így is ki kellett fizetnie az eredeti, 800 ezer jenes bírság felét, amiért 3D-s képeket küldözgetett a támogatóinak.

A  bíróság szerint így fennáll a veszélye, hogy valaki később a megkapott adatok alapján egy 3D nyomtatóval pinaszobrokat fog formálni.

Mikor Igarashirt 2014-ben pár napra őrizetbe vették, több mint 17 ezer ember írta alá azt a petíciót, amiben a szabadon engedését követelték. Ennek ellenére nem sokkal később újra letartóztatták, mert az egyik szexbolt kiállította a pinájáról készített szobrot.(BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.