Kiss tettestársa nem kér bocsánatot, inkább feljelent

bulvár
2016 május 13., 04:58

Bizarr fordulatot vett az ötven évvel ezelőtti erőszak története. Miután Kiss László bocsánatot kért egykori áldozatától, Takáts Zsuzsannától, tettestársai közül Várszegi Lajos továbbra is hallgat, és Lantos László sem a bocsánatért esedezik,

hanem perrel fenyegetőzik.

A szintén elítélt férfi a Borsot készül beperelni, mert a lap lehozott egy levelet, aminek végén az író egykori áldozatok jelentkezését várja, akik közt

„biztos voltak fiúk is, nekik még nehezebb erről beszélni.”

Lantos László erre reagált úgy, hogy

„engem becsületemben megsértettek azzal, hogy a leírtak szerint homoszexuális vagyok.”

Az egykori sportoló ezért a Borsot személyiségi jog megsértése és becsületsértés miatt bepereli, valamint a rendőrségen is feljelentést tesz.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.