Magyarországon volt a leggyengébb a GDP-növekedés egész Európában

gazdaság
2016 május 13., 12:30
comments 427

Pocsékul indult az év a magyar gazdaság életében. Ha a tavalyi utolsó negyedévhez hasonlítjuk a számokat, akkor nem hogy növekedés nem volt, hanem egyenesen 0,8 százalékkal visszaesett a GDP. Ilyen a sanyarú recessziós 2012 óta nem volt.

Ezzel az eddig az adataikat az Eurostat összesítése alapján közzétevő országok között negyedéves alapon mi vagyunk a legutolsók.

photo_camera 2016 első negyedévben, százalék. Forrás: Eurostat.

Éves alapon már jobb a helyzet, a 2015-ös első negyedévnél 0,5 százalékkal nagyobb hozzáadott érteket préseltünk ki magunkból. Ezzel a teljesítménnyel sem előzünk meg sok országot, csak az évtizedes gazdasági depresszióban lévő Görögországot.

photo_camera 2016 első negyedévében, százalék. Forrás: Eurostat.

A régióban több ország a lista elején van továbbra is, Románia például a negyedéves és az éves alapú növekedésben is éllovas. De ott van az élen Szlovákia és Lengyelország is. Csehország még nem jelentett adatokat, ahogy Szlovénia és még hat ország sem. Szóval lehet, hogy végül mégsem mi leszünk a lista legalján, bár erre azért annyira nincs sok esély. (Eurostat)

Az utóbbi időben egyébként így alakult Magyarország helyezése az EU-s GDP-listán (piros = elöl, kék = hátul), most megint eléggé bekékült.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.