Két hónappal az első fakivágások után sikerült megbízni a tájépítészeket, hogy tervezzék meg a Városliget felújítását

Budapest
2016 május 19., 14:06
comments 71

Bár a Városligetbe tervezett múzeumi negyed komoly vitákat váltott ki, azzal még a Kertemben táborozó Ligetvédők is egyetértettek, hogy a Városliget elhanyagolt parkját valahogy fel kell újítani, mert az elmúlt évtizdekben vállalhatatlanná vált az állapota. A Liget Projekt ellenzői a gondot inkább abban látják, hogy a kormány csak akkor hajlandó pénzt adni a zöldterület felújítáásra, ha oda milliárdos épületeket húzhat fel.

Baán László a projektért felelős kormánybiztos szerdán a parlamentben hirdette ki a Liget Projekt tájépítészeti tervpályázat pályázatának a győzteseit. Ezek lesznek azok a tervek, amelyek alapján a múzeumok felépítése után végre megújítják a megmaradó parkos részeket is. Baán László a győztes terveket úgy vezette fel, hogy szerinte ilyen mértékű parkfejlesztés még nem volt Magyarország történetében.Baán László bejelenti a tájépítészeti koncepció győztesétA pályázatot a Garten Studio Kft. tájépítész iroda terve nyerte, akik két verziót is készítettek a Liget rendbetételére. Az egyik változatban a megépült múzeumi épületek köré tervezték meg a parkot, a másikon pedig azt láthatjuk, hogy mit lehetne kihozni a Városligetből, ha a kormány nem építtetne újabb létesítményeket, hanem a lepukkant Petőfi Csarnok és a Hungexpó épületeinek lebontása után egyszerűen csak átadnák a felszabadult területet a zöldnek.

Szloszjár György, a győztes cég vezető tervezője elmondta, hogy a pályázatban nettó 12 milliárdos becsült költséggel számoltak, de a megvalósítás során ez még bőven változhat. Szerinte a tájépítészeti munkák végleges költsége valahol 10 és 20 milliárd forint körül alakulhat majd. Ha az épületek nélküli terv valósulna meg, az tájépítészeti szempontból is olcsóbb lenne, mert néhány elemet kihúzhatnának.A Garten Studio nyertes pályázata - Forrás: Garten Studio/Liget Budapest

Épül egy új sétány a kajafesztiváloknak, lebeg majd egy hőlégballon a Liget felett

Szloszjár szerint a legnagyobb változás a Liget Dózsa György út felöli részét érné. Itt kialakítanának egy sétányt, ami a Hősök terétől egészen az Ajtósi Dürer sorra tervezett Városligeti Színházig húzódna.Mivel a Dózsa György út miatt egyébként is ez a Városliget legzajosabb része, így arra jó lenne, hogy ide hozzák a gasztronómiai fesztiválokat és hasonló rendezvényeket. De ha mégsem épül meg a Néprajzi Múzeum új épülete vagy a Városligeti Színház, akkor erre a promenádra sem lenne szükség. Erre az esetre a tervezők inkább további zöldterületeket rajzoltak be.

Így újítanák meg a városligeti parkot, ha nem épülnének meg a múzeumok - Forrás: Garten Studio/Liget BudapestFontos változás még, hogy a most elfogadott tervek szerint az Olof Palme sétányt teljesen megszüntetnék, tehát a mostani megroggyant betonutat fel fogják szedni.

A tájépítészeti koncepció legmeglepőbb eleme, hogy nemsokára is be lehet majd repülni a Városliget fölé, ugyanis a park északnyugati felébe, a Mimóza domb helyre beterveztek egy hőlégballon-reptetőt. Az eredeti tervek szerint ezen a helyen már eleve egy kilátó szerepelt.
A tájépítészek el akarják érni, hogy átalakuljon a városligeti tó is. Ennek megemelnék a vízszintjét, és leválasztanák a Műjégpályáról, hogy egész évben működhessen, és télen ne kelljen leengedni. Létesülne egy kisebb dísztó a Petőfi Csarnok és a Nagyrét közötti területen is. Ez mindkét, tehát az beépített és a teljesen zöld koncepcióban is szerepel.

A családi programokat a Széchenyi Fürdő és a Vajdahunyadvár közötti részre tolnák át. Itt visszaállítanák a Páva-szigetet, ahol egy állatsimogató is működne, ahova az állatkertből kölcsönöznének gyerekek közé engedhető állatokat.

A tájépítészek csak most kezdtek el dolgozni, de a favágókat már hónapokkal korábban ráküldték a Ligetre

Az eredményhirdetés után a Magyar Tájépítészek Szövetsége kiadott egy állásfoglalást, amiben elismerik, hogy időszerű és szükséges a Városliget felújítása, de erre a Ligetbe szánt beépítések nélkül is sort lehet keríteni. Továbbra sem értenek egyet Városligetbe telepítendő Múzeumépületek megjelenésével, és aggódnak a történeti kert további torzulása miatt. Elhamarkodott lépésnek tartják a Ligetben elkezdett fakivágási és felújítási munkákat, mivel szerintük arra nem a Liget komplex felújítási munkái keretében került sor, hiszen tájépítészek megbízása csak most jött létre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.