Gattyán pert nyert a NAV-val szemben

gazdaság
2016 június 02., 09:19
comments 158

Jogerős ítéletben szüntette meg a NAV a Docler Holdinggal szemben hozott határozatát a Fővárosi Munkaügyi Bíróság. A bíróság megállapításai szerint a NAV

nem használhatta volna azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján adócsalással vádolta Gattyán György cégét, de még ha használhatta is volna, azok nem bizonyítják, hogy a cég bármilyen adószabályt megsértett volna.

Pedig a tét nagy volt, a NAV büntetésekkel együtt 50-60 milliárd forintot követelt a Doclertől.

A Doclert azzal gyanúsította a NAV, hogy a Livejasmin rejszolóoldal licenszének átjátszásával költségvetési csalást követett el. Ehhez a bizonyítékokat két éven át titkos adatgyűjtéssel gyűjtötték, magyarán

két éven át lehallgatták a Docler-alkalmazottak telefonjait és olvasták emailjeiket is.

A most lezárult eljárásban egyrészt azt állapította meg a bíróság, hogy a NAV-nak nem volt joga egy bűnügyi eljárásban megszerzett titkos adatokat közigazgatási eljárásban felhasználni. Másrészt pedig azt, hogy mivel a portugál cég, amely a Livejasmint üzemeltette, letelepedett cég, így az, hogy egy olyan honlapot üzemeltet, amit egy magyar cég fejlesztett, és amit sok szolgáltatással támogat, teljesen rendben van. (Via Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.