A mostaninál is nagyobb őrület lehet a következő foci Eb-n

futball
2016 június 28., 13:15
comments 106

Ha kijut a magyar válogatott a következő Európa-bajnokságra, nem kell utaznia több tízezer szurkolónak 1400 kilométert, mert Budapesten is játszhat 2020-ban a válogatott Eb-meccseket.

Akárcsak a 24 csapatosra bővített Európa-bajnokságot, azt is Michel Platini találta ki, hogy a 2020-as Eb-t ne egy vagy két ország rendezze meg, hanem 13 különböző város legyen a házigazda, szerte Európában. És az egyik Budapest.

Magyarország az elmúlt másfél évtizedben rendre pályázott az Eb-rendezésre (2004-ben Ausztriával közösen, 2008-ban egyedül, 2012-re a horvátokkal), mindannyiszor sikertelenül, de negyedikre a megosztott rendezésű, 2020-as Eb házigazdái lehetünk. Négy meccs lesz Budapesten.

Pedig mintha már el is feledkeztünk volna arról, hogy részrendezők leszünk! Amikor 2014 szeptemberben kiderült, hogy Budapesten is lesznek Eb-meccsek, irreálisnak tűnt, hogy a magyar csapat is részt vegyen a tornán. A rendező 13 ország ugyanis nem kapja meg automatikusan a részvételi jogot, azt ki kell harcolni selejtezőkön. Amikor házigazdák lettünk, a magyar válogatott éppen túl volt a 2014-es világbajnokság selejtezőjén: harmadik helyen végeztünk ugyan, de a végén kaptunk egy sokkoló nyolcast a hollandoktól, nekikezdtünk már a mostani Európa-bajnokság selejtezőinek, még csak egyetlen meccset játszottunk le, de azt rögtön el is veszítettük itthon az északírek ellen. Olyan gyáván játszott a csapat, hogy Csányi Sándor leváltotta Pintér Attilát, egy nappal azelőtt, hogy megkaptuk az Eb-részrendezési jogot.

Annak azért lehetett örülni, hogy legalább jó csapatok jönnek Budapestre. Aztán kisebb csodaként Dárdai Pálnak és Bernd Strocknak köszönhetően 44 év után kijutott a válogatott a 24 csapatosra bővített Európa-bajnokságra, miközben jótevőnk, a 24-es rendszer mentora, Michel Platini belebukott a nemzetközi foci nagy korrupciós botrányába.

Miután nem egyedül rendezünk Európa-bajnokságot, így elég egyetlen komoly stadiont építeni, nincs szükség legalább tízre, mint Franciaországban. (Más kérdés, hogy ettől függetlenül épül számos stadion Magyarországon. Sokkal nagyobbak annál, mint amekkorákat a gyalázatos meccsnézőszámok indokolnának. De legalább nem kell felhúznunk még ezeknél is feleslegesebb, 40-60 ezer férőhelyes stadionokat egyedüli Eb-rendezőként.)

photo_camera Az új Puskás látványterve

A helyszín a most már földig rombolt egykori Népstadion helyén épülő új Puskás lesz. Nem az, amivel pályáztunk, hanem annak egy egyszerűbb, és valamivel kisebb verziója. A korábbi tervekkel ellentétben mégsem lesz benne más sportágaknak hely, csak a focinak, hogy olcsóbban jöjjön ki. A költségei így is elérik majd a százmilliárd forintot. A 65 ezres Puskást 2019-ben adják majd át. Három csoportmeccs és egy nyolcaddöntő lesz itt.

Az UEFA azt garantálja, hogy ha a rendező ország csapata kijut, legalább két csoportmeccset a hazai stadionban rendeznek majd. Ezért nem kell majd utazniuk a szurkolóknak, ha meg akarják nézni a selejtezőkön sikeres válogatottat. Budapest mellett házigazda még London (itt lesz a döntő), München, Baku, Szentpétervár, Róma, Koppenhága, Bukarest, Amszterdam, Dublin, Bilbao, Brüsszel, Glasgow.

Akkor már rendszeresen ott leszünk a tornákon?

Bernd Storck szövetségi kapitány a hétfői hazaérkezés után a 2018-as világbajnokságon való részvételt célozta meg, de oda sokkal nehezebb lesz kijutni, mint a mostani Európa-bajnokságra. Mert a vébére csak 13 európai csapat juthat ki. Vagyis az automatikusan kvalifikáló csoportelsők mögött már a csoportmásodikok is pótselejtezőt játszanak egymással, a harmadik hely semmire sem elég. A csoportunkban Portugália, Svájc, Feröer-szigetek, Lettország és Andorra van.

A következő Európa-bajnokság viszont megint 24 csapatos lesz. De megkavarják a kijutást. A hagyományos Eb-selejtezőkön 20 helyet lehet megszerezni, a tíz csoportgyőztes és a tíz csoportmásodik egyenes ágon jut ki. A maradék négy helyre pedig egy új sorozatban, a 2018-tól induló Nemzetek Ligájában lehet kivívni a részvételt.

Nem annyira egyszerű megérteni az UEFA logikáját, de nem reménytelen. A Nemzetek Ligájában a tagállámokat az UEFA-koefficiensük alapján négy szintre osztják, az azonos erősségű csapatok játszanak egymással. Vegyük a legjobbakat, az A-ligásokat. A 12 csapatot négy hármas csoportra osztják, oda-visszavágós meccsen eldöntik, hogy ki lesz a csoportelső. Miután az A ligában négy csoport van, négy csoportelső lesz. Ők aztán kuparendszerben eldöntik egymás között, hogy, ki a legjobb. Aki győz, az mehet az Európa-bajnokságra is.

Hogy a topcsapatok mellett a gyengébbek is legyen esélyük, a B-ligások, C-ligások és a D-ligások is ugyanilyen rendszerben döntik el, kik náluk a legjobbak. És nekik is jut egy-egy hely az Eb-n, vagyis a leggyengébb D-ből is lesz biztosan egy Eb-résztvevő, lehet szorítani Feröerét vagy Andorráért. (Ha valaki a hagyományos selejtezőkön is szerzett helyet, akkor a ligájában utána következő második legerősebb csapat kapja meg a helyet.)

photo_camera Forrás: uefa.com

Vagyis több lehetőség is lesz a kijutására, ami így sem lesz egyszerű. De két hazai meccs garantált lenne 2020-ban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.