Bármelyik vidéki konditerem ezerszer szórakoztatóbb tud lenni, mint az összes profi amerikai pankrátor együttvéve

bűnügy
2016 június 29., 08:03
comments 71

A Heves Megyei Főügyészség legújabb közleményéből megtudtuk, hogy vannak még olyan konditermek az országban, ahol még életformának tartják a gyúrást, és nem csak maszatolni járnak oda az emberek.

Tavaly novemberben a mezőtárkányi edzőteremben az I. rendű vádlott vádlott

annyira kiborult attól, hogy II. rendű vádlottól nem látja az izmait a tükörben, hogy dühében két fekvenyomó padot is felborított.

Az ügyészség megfogalmazása szerint ekkor „a kölcsönös hangoskodás dulakodásba torkollt”. Ekkor már a többi pumpáló edzőmunkáját is zavarni kezdte, hogy a két erőember egymás vállát és arcát püföli.

Mikor az „idősebb, de kisportolt férfi” érezte, hogy a saját erejéből nem tudja lecsapni a másikat, hozzávágott egy 10 kilós súlyzót, majd egy súlyzórúddal próbálta leütni, de ez sem használt, mert a 21 éves ellenfél macsakaügyességgel tért ki a csapások elől.

A sikertelen támadások után az I. rendű vádlott belátva, hogy emelnie kell a hatásfokon,

kiment a teremből egy baltáért.

Mivel a II. rendű vádlott ütemérzéke ezen a ponton azt súgta, hogy ideje lelépni, a baltás már csak az ellenfél ruháit tudta feldarabolni az öltözőben. Még ekkor sem érezte teljesnek a bosszút a tükör kitakarása miatt, ezért a II. rendű vádlott miszklibe szabdalt kabátjában talált értéktárgyakat is kiszórta az utcára.

De az akció Mezőtárkányban sem maradhat reakció nélkül, ezért a II. rendű másnap a konditerem közelében a kocsijában bevárta az I. rendűt. Mikor az idősebb meglátta a fiatalabbat, ököllel bevágta az autó bal első ablakát, és letörte a visszapillantó tükrét.

Az autójából kiszálló 21 éves II. rendű arra már tényleg nem számíthatott, hogy az idősebb férfi nadrágjában egy seprűnyél is lapul, amit előhúzott és kettétörve lándzsává alakított, amivel megpróbálta leszúrni a fiatlabb gyúrótársat. Csapást csapás követett, a tettlegesség végül egy közeli árokban ért véget.

Az év pankrátori teljesítménye miatt az ügyészség az I. rendű vádlottat 2 rendbeli, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, és ezzel halmazatban súlyos testi sértés kísérlete miatt, míg a másikkal szemben garázdaság miatt kezdeményezte, hogy a bíróság a bunyót követően két hónapra előzetes letartóztatásba helyezett I. rendű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, a mindvégig szabadlábon védekező II. rendű vádlottal szemben pedig pénzbüntetést szabjon ki.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.