A berlini iskola, ahol a diákok maguk rakják össze az órarendjüket és a legfontosabb tantárgy, hogy találjanak egy kihívást maguknak

oktatás
2016 július 01., 05:00

Az új német iskolaőrületről ír hosszabb cikket péntek reggel a Guardian. Igaz, az őrület egyelőre egyetlen iskolára korlátozódik, de az annyira népszerű, hogy sokan már országos hálózatot szeretnének.

Az Evangélikus Iskola Berlin Központ (ESBC) iskolájában kicsit minden máshogy működik, mint más intézményekben. Nem osztanak osztályzatokat, amíg a diákok 15 évesek nem lesznek, nincsenek órarendek, nincs frontális oktatás. A diákok maguk dönthetnek arról, hogy miről akarnak tanulni és azt is ők találják ki, hogy mikor vizsgázzanak.

Csak pár alaptantárgy van meg fixen, például matematika, német, angol és társadalomtudományok, de mellette olyan tárgyak szerepelnek, mint felelősség vagy kihívás. A kihívás például azt jelenti, hogy a 12 és 14 év közötti gyerekek kapnak 150 eurót, hogy ebből tervezzenek meg és vigyenek végre egy kalandot a maguk számára. Van, aki kajakozni megy a lap szerint, más egy farmra dolgozni és volt, aki Angliába jutott el túrázni.

Az iskola szellemiségét állítólag az hajtja, hogy radikálisan alakul át a munkaerőpiac meg a világunk is. Internettel és okostelefonoknak hála gyakorlatilag minden információ állandóan a rendelkezésünkre áll.

"A legfontosabb képesség, amit egy iskola átadhat a diákjainak, hogy tudják motiválni magukat."

- mondja erről Margret Rasfeld, a Berlini Evangélikus Iskolaközpont (ESCB) alá tartozó iskola igazgatója.

Szerinte rengeteg az olyan 3-4 éves, önbizalomtól kicsattantó gyerek, aki alig várja, hogy iskolába járhasson. De aztán legtöbbjükkel valami megváltozik, az iskolás évek alatt odalesz ez a magabiztosság.

Az iskola ezért azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy újragondolja, milyennek kell lennie egy iskolának. A missziójuk az lett, hogy felkészítsék a gyerekeket arra, hogy kezelni tudják a változásokat, sőt, hogy várják is azokat.

Rasfeld szerint az a módszer, hogy egy tanár 45 percig beszél a diákokhoz, ráadásul pedig bünteti őket, ha óra közben közösen akarnának valamit megoldani, kifejezetten ellene hat a modern világ követelményeinek.

Az iskola ugyanakkor sokban eltér az ismertebb progresszív típusoktól. Például jóval szigorúbb szabályok között működnek. Ha egy diák lóg, szombat délelőtt kell pótolnia a hiányzását.

A sikerhez az is kellett, hogy az intézmény látványos eredményeket érjen el. Évről évre Berlin legjobb komprehenzív iskolái között szerepelnek. 2007-ben nyitottak 16 diákkal, most pedig 500 diákjuk és nagyon hosszú várakozólistájuk van.

Ezért is szeretnék sokan, ha országszerte terjednének hasonló iskolák.

A modell kritikusai szerint közel sem könnyen exportálható módszerről van szó, mivel az iskola jelenleg jó családból származó tehetségek közül válogathat, de nem látni, hogyan lehetne ebből általános megoldást faragni. Az igazgató szerint viszont iskolájuk sokféle háttérrel érkező diákot fogad. Az iskola mögött egy evangélikus alapítvány működik, de csak a diákok harmada van megkeresztelve. Az igazgató elmondása szerint harmaduk érkezett bevándorlócsaládból és hét százalékuk olyan háztartásból, amiben a családtagok nem is beszélnek németül.

Németországban mintegy ötezer magániskola működik, és ezek között az ESBC olcsóbbnak számít: évi 720 és 6600 euró között alakul a tandíj, a diákok öt százaléka pedig mentesül a tandíj alól.

Az iskolában jelenleg egy módszertani útmutatón dolgoznak, amiből más iskolák is tanulhatnának. Országszerte már negyven iskola tervez átvenni elemeket az itteni oktatási módszerből. (Guardian)

Javítás: korábban tévesen írtuk le az iskola nevét, az intézményt Evangélikus Iskola Berlin Központnak hívják. A hibáért elnézést kérünk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.