Adócsalás miatt 21 hónap börtönre ítélték Lionel Messit

bűnügy
2016 július 06., 11:07
comments 82

A barcelonai bíróság bűnösnek találta és 21 hónap börtönbüntetésre ítélte Lionel Messit, a Barcelona ötszörös aranylabdás argentin játékosát, a világ legjobb focistáját. Ez a bíróság szerdai közleményéből derült ki. Ugyanekkora büntetést kapott Messi apja és egyben menedzsere, Jorge Messi is, akit ugyanabban a három bűncselekmény elkövetésében talált vétkesnek a bíróság.

A spanyol törvények szerint a két év alatti fegyházbüntetéseket próbaidőn is letölthetik az elítéltek, így nem valószínű, hogy akár Messi, akár apja ténylegesen börtönbe kéne vonuljon. A bíróság ezen túl 2 millió euró (kb. 600 millió forint) pénzbüntetésre kötelezte a játékost, apjának pedig 1,5 millió euró (kb. 450 millió forint) büntetést kell fizetnie.

A vád szerint Messi apja 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót nem fizetett be a spanyol adóhatóságnak. Bár a szerződéseket a játékos írta alá, ő állítása szerint nem tudhatott az adócsalásról, ezért októberben még úgy tűnt, hogy az ügyészség ejti a vádat ellene, és csak az apját fenyegeti büntetés. (CNBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.