Varga Mihály (dolgozó) bevándorlók tízezreinek betelepítéséről álmodozik

gazdaság
2016 július 06., 12:07
comments 579
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
photo_camera Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a távirati irodának adott rövid interjút, és ebben elsőre elég meghökkentő dolgokról beszélt: azt mondta például, hogy Magyarországon a munkaerőhiány nem lehet akadálya a növekedésnek, ezért akár bevándorlóra is szükség lehet, akik dolgoznak.

A miniszter szerint egyes ágazatokban és szakterületen komoly probléma a munkaerőhiány, és érdemes odafigyelni a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által benyújtott javaslatokra. Varga egyetért például azzal, hogy igény esetén biztosítani kell harmadik országból érkező szakképzett munkaerő beáramlását.

Emiatt persze, folytatta, senkinek nem kell tartania munkája elvesztésétől, mert csak hiányposztra tervez igazolni az ország. Viszont lassan az erről szóló szabályozás módosítása hamarosan meg is jelenik a közlönyben. Az érintett cégek kedvezményeket kapnak majd, például lakhatásra, szálláshelyek kialakítására fordított kiadásaikra.

Az MGYOSZ egyébként nagyjából 250 ezer "kulturálisan beilleszthető" vendégmunkásról lamentált még nemrég, mint akik megoldást jelenthetnek a munkaerőhiány problémáira.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.