Szuperválogatott 2016

futball
2016 július 11., 03:50
comments 48

A hagyományoknak megfelelően 2006, 2010 és 2014 után ismét itt a verhetetlen tizenegy, a játékosok, akiket minden edző és minden drukker szeretne a saját csapatában látni. Sajnos a 2016-os Európa-bajnokság nem volt igazán jó torna, és erről csak kis részben tehet a 24-re higított mezőny. Nagy pech volt, hogy a döntőbe vezető út két ága ennyire egyenlőtlenül alakult, mert ennek köszönhetően juthattak el a portugálok a döntőig, és történt meg az a szégyen, hogy végül nem a legjobb, de még csak nem is a második vagy harmadik legobb csapat lett az Európa-bajnok.

Az idei Eb legemlékezetesebb pillanatait kiscsapatok, főleg Wales és Izland, és persze egy kicsit a magyarok nyújtották. Az ígéretesen kezdő csapatok közül a horvátok és a spanyolok villámgyorsan kiestek, a szokatlanul jó olaszokat legyűrték a németek, akiket a 120 percnyi feszültség és a tizenegyesek annyira lefárasztottak, hogy a franciák elleni elődöntőre elfogytak az ötleteik. Örökké emlékezetes hátvédteljesítményeket bőven láttunk, de a pályán előrébb már kevés volt a klasszis. Az alig 2,16-os gólátlag ha nem is mindent, de sokat elmond erről a 2016-os Európa-bajnokságról.

1. Rui Patricio

photo_camera AFP PHOTO / MARTIN BUREAU

Egy ideig úgy tűnt, hogy Buffon lesz a kapuban, de az olaszok nem jutottak sokáig. Aztán Neuer volt az esélyes, de az elődöntőben benne volt egy gólban. Végül Lloris lett volna a befutó, de Éder lövését a döntőben azért el lehetett volna érni. Így hát maradt Rui Patricio, aki a csoportmeccseken ugyan kapott négy gólt, de egy annyira rossz portugál válogatott hátát védve ez egyáltalán nem szégyen. Aztán az egyenes kieséses szakaszban már a csapattal együtt ő is összeszedte magát, és csak egyetlen egy gólt kapott. Nyert egy tizenegyespárbajt, volt több jó védése, és bár soha nem lesz akkora sztár, mint Neuer vagy Buffon, ő is tudott olyan nyugalmat sugározni, ami nélkül világversenyt nyerni lehetetlen.

2. Leonardo Bonucci

photo_camera AFP PHOTO / VINCENZO PINTO

Nem könnyű egy olyan csapatból bekerülni a szuperválogatottba, amely a legjobb négy közé sem jut be, de Bonucci esetében nem volt kérdés, hogy helye van itt. Amit az olasz hátsó hármas Chiellinivel és Barzaglival együtt produkált, azt az idők végeztéig tanítani fogják a hátvédiskolában. Bonucci azonban még csapattársai közül is ki tudott emelkedni azzal, hogy nemcsak védőként volt tökéletes, hanem egyben ő is mozgatta a szálakat Antonio Conte ravaszul összerakott csapatában. Mint egy amerikaifocista quarterback, úgy indította a támadásokat, a belgák ellen saját térfeléről adott gólpassza talán az egész torna legokosabb megmozdulása volt. Kár, hogy a németek ellen ő is kihagyta a tizenegyesét, de ez az érdemeiből semmit sem vesz el.

3. Mats Hummels

photo_camera AFP PHOTO / FRANCK FIFE

Lehetetlen jobban játszani világversenyen, mint Mats Hummels a 2016-os Eb-n. Amíg ő pályán volt, a német válogatott összesen egy gólt kapott, és azt is tizenegyesből, miután középhátvédtársa, Boateng az olaszok ellen olyan hülyén kezezett a negyeddöntőben, hogy azt az elődöntőben Schweinsteigernek is muszáj volt leutánoznia. Amikor az olaszok elleni meccsen a németek is három védővel játszottak, Hummelsnek jutott az a quarterback szerep, ami a túloldalon Bonuccinak, és ő ezt is simán megoldotta. Özil mellett csapata legkreatívabb játékosa volt, és azon a sárgán is lehetne vitatkozni, ami miatt végül ki kellett hagynia az elődöntőt. 2014-ben már ott volt a szuperválogatott kispadján, most pedig ő a védelem legfiatalabb tagja. Az Eb előtt visszavásárolta a Bayern München, úgyhogy lesz is hol megmutatnia, hogy ő generációja legjobb köhzéphátvédje.

4. Pepe

photo_camera AFP PHOTO / ANNE-CHRISTINE POUJOULAT

Ha már többen is sikerrel alkalmazták ezen az Európa-bajnokságon, álljon fel a 2016-os szuperválogatott is három védővel. Pepe 2014-ben még a köcsögválogatott védelmét erősítette, de a mindig kiváló képességű, csak ideggyenge portugál most végre felül tudott emelkedni önmagán. Erre a csetlő-botló, már a csoportkörben majdnem elvérző portugál válogatottra nem a brilliáns támadójáték miatt fogunk emlékezni, hanem a megroppanthatatlan gerincre, aminek legfontosabb eleme Pepe volt. Pont annyira volt határozott, amennyire egy középhátvédnek lennie kell, alig fetrengett, és az egész Eb-n csak egy csúnya megmozdulása volt, amikor a döntőben egy szögletnél feleslegesen lökte el Umtitit. Minden meccsen látszott, hogy még ha csapattársai Cristiano Ronaldo felé is fordulnak, valójában Pepe fogja össze és hajtja őket. 33 évesen felért a csúcsra, egymás után megnyerte a Bajnokok Ligáját és az Európa-bajnokságot is. Nem az a játékos, akit könnyű szeretni, de az értékét elvitatni mostantól lehetetlen.

5. Ivan Perisic

photo_camera AFP PHOTO / FRANCOIS LO PRESTI

Igen, a horvátok a legjobb nyolc közé sem jutottak be, és igen, Ivan Perisic a nyolcaddöntőben olyan hülye hajjal lépett pályára, amilyet az 1998-ban kiszőkített román válogatott összesen nem tudott összehozni. Viszont a csoportmeccseken a horvátok voltak a legjobb csapat, és amit Perisic a balszélen előadott, az még Modric középpályás teljesítéményénél is nagyobb volt. A törökök ellen jól játszott, a csehek elen már gólt is szerzett, aztán az egész Eb kevés igazán jó meccse közül az egyiken egyedül verte meg a kétszeres címvédő spanyolokat. A horvátok az ő nagyon okos gólpasszának köszönhetően egyenlítettek, aztán ő volt, akiben még a 87. percben is volt annyi szusz, hogy a pályán végigrohanva be tudjon fejezni egy gyors kontrát. A portugálok ellen már nem volt szuper, de azt a meccset egyébként is ki kellene törölni a kollektív futballemlékezetből, úgyhogy ezt ne rójuk fel hibának.

6. Renato Sanches

photo_camera AFP PHOTO / MARTIN BUREAU

Ha van felfedezettje ennek az Eb-nek, az egyértelműen Nagy Ádám. De csak azért, mert a 18 éves Renato Sanchesről már előzetesen is lehetett tudni, hogy kivételes tehetség, aki a következő évtized meghatározó játékosa lehet. Nem véletlenül vette meg már a torna előtt a Bayern München. Az Eb legnevetségesebb minibotránya az életkora körüli vita volt, bár tulajdonképpen meg lehet érteni, aki szerint ennyire jó és főleg ennyire masszív nem lehet egy 18 éves kamasz. A csúcsformában lévő Essien óta nem nagyon volt senkinek ilyen fizikuma focipályán, de ha Renato Sanches csak erős lenne, nem játszotta volna be magát a portugál válogatottba. A negyeddöntőig csak csereként kapott lehetőséget, a lengyelek ellen viszont nemcsak kezdő volt, hanem mindjárt meg is választották a meccs emberének. Az elődöntőben és a döntőben is kezdhetett, és bár a 90 perc még sok neki, passzai és egyáltalán nem darabos cselei olyan fontos elemévé tették a végső győztes portugál csapatnak, mint Pepe.

7. Dimitri Payet

photo_camera AFP PHOTO / FRANCK FIFE

Igen, az elődöntőre és a döntőre kicsit elszürkült. De ettől még nem szabad elfelejteni, hogy ez a francia csapat már a csoportból is alig jutott volna ki, ha nincs Payet, aki a vállán viszi a szerencsétlenkedő házigazdákat a nyolcaddöntőig. A mindig nehéz nyitómeccsen például gyakorlatilag egyedül verte meg a sokáig ellenálló románokat, az egyik francia gólt ő rúgta, a másikhoz pedig a gólpasszt adta. Végül három góllal zárt, aminél többet az egész Eb-n csak egyetlen ember tudott szerezni. Kár, hogy a döntőben lerúgta Cristiano Ronaldót, de ott nem látszott a szándékosság, és az első meccsek klasszisteljesítményét ez nem tudta elhomályosítani.

8. Mesut Özil

photo_camera AFP PHOTO / PATRIK STOLLARZ

Gólokat szóró csatárokból is hiány volt ezen az Eb-n, de kreatív középpályás még annyi sem volt. Modric jól kezdett, de jó csoportmeccsekkel nehéz bekerülni egy szuperválogatottba. De Bruyne nem volt rossz, de ezzel a belga csapattal nem lehetett csodát tenni. Ramsey végig jó volt, és Wales egyből megérezte a hiányát, de egy kis lépéssel ő is elmaradt klubtársa, Mesut Özil teljesítményétől. A franciák elleni rövidzárlatig egyértelműen a német volt az Eb legjobb csapata, és ennek a csapatnak a motorja ugyan Kroos, az esze viszont egyértelműen Özil. Az olaszok elleni birkózásban ő volt az egyetlen, aki felnézve megtalálta az üres területeket és kinyitotta a játékot, és még a franciák ellen is mindig volt lélekjelenléte meglátni a széleken Kimmichet vagy Hectort. Sok csapathoz hasonlóan a németeknek sem volt most hatékony csatáruk, de nekik legalább egy jó középpálya jutott.

9. Antoine Griezmann

photo_camera AFP PHOTO / FRANCK FIFE

Egy torna gólkirályának bérelt helye van a torna szupercsapatában. Talán 1994-ben Oleg Szalenko volt az utolsó kivétel. Szemben a Kamerunt öttel megszóró orosszal, Griezmann szépen elosztotta a góljait, és mindig akkor talált be, amikor tényleg fontos volt. Ha csak a németeket verik meg az elődöntőben az ő két góljával, már akkor helye lenne itt, de ő még három meccsen volt eredményes. Pedig Griezmann se nem magas, se nem erős, se nem kiemelkedően nagy lövő vagy cselező. Tinédzserként alig talált magának csapatot, végül a Real Sociedadon és az Atlético Madridon keresztül jutott el a foci csúcsára, és közben nyilván nagyon megtanult küzdeni. Gyorsasága mellett ennek a fáradthatatlanságnak köszönheti, hogy végül hat góllal, kétszer annyival mint a második helyezett végzett a góllövőlista élén. Szegénynek sikerült bemutatnia azt a bravúrt, hogy egyetlen szezonban elvesztette az Eb- és a BL-döntőt is, de a szuperválogatottban szereplés minden bizonnyal felszárítja a könnyeit.

10. Eden Hazard

photo_camera AFP PHOTO / Attila KISBENEDEK

Attól, hogy Marc Wilmots alkalmatlan, Fellani pedig egy elviselhetetlen barom, még a belgáké volt az egyik legjobb játékoskeret Eb-n. Az is lehet, hogy egyenesen a legjobb. Kár, hogy csak ellenünk, a svédek és az írek ellen tudták megmutatni, hogy mit tudnak. Mert olyankor tisztán látszott, hogy a belga válogatott legjobb pillanatai semmivel nem rosszabbak az olaszok, a németek vagy a horvátok legjobb pillanatainál. De Bruyne is jól szervezte a középpályát, de az a villámgyors és szórakoztató foci, ami a belgáknak olyan jól feküdt és amit olyan sajnálatosan kevésszer láthattunk, Hazardtól volt igazán látványos. Velünkkülönösen csúnyán bánt el, de négy gólpasszánál egyébként sem adott többet senki, és minden egyes általa vezetett kontránál az volt az ember érzése, hogy ha nem ülne senki a belga kispadon, csak hagynák ezeket a tehetséges fiatalokat játszani, senki nem tudná őket megállítani. Pláne nem egy Wales.

11. Gareth Bale

photo_camera AFP PHOTO / MARTIN BUREAU

Három csapat szurkolói érezték úgy a 2016-os Eb előtt, hogy minden a válogatott keretéből magasan kiemelkedő játékosuk teljesítményén múlik: a svédek, a portugálok és a walesiek. Ibrahimovic annyira leszerepelt, hogy a köcsögválogatottban végezte, Cristiano Ronaldo sokat tett hozzá csapata játékához, de mégis elmaradt attól a szinttől, amit tőle várni lehet, Gareth Bale viszont annyira jól teljesített, hogy még a képességeiben kételkedőket is meggyőzte. Igen, az ő csillogásához kellett az is, hogy a walesi válogatott minden egyes tagja erején felül teljesítsen, de ez nem von le semmit Bale teljesítményének értékéből, sőt. Talán inkább az az igazság, hogy azért teljesített ilyen jól Wales, mert a nagy sztár (és a kisebb sztár Ramsey) végig mutatta az utat. Bale mindhárom csoportmeccsen gólt szerzett, majd az észak-írek és a belgák ellen is kulcsszerepe volt abban, hogy hazája az elődöntőig jutva története legnagyobb focisikerét érje el.

Szövetségi kapitány: Chris Coleman

photo_camera AFP PHOTO / MARTIN BUREAU

Így utólag már nem is az tűnik a legnagyobb csodának, hogy Wales bejutott ennek az Eb-nek az elődöntőjébe, hanem hogy a csoportkörben kikaptak Angliától? Hogy a fenébe sikerülhetett, amikor háromszor olyan jó csapat voltak? Biztos valami brit neurózis. Még jó, hogy az északírek elleni nyolcaddöntőre elmúlt. De ha az angol meccstől eltekintünk, akkor Németország mellett Wales volt a csapat, amely a legmeggyőzőbben menetelt az elődöntőig, és ez bizony jelentős részben Coleman szövetségi kapitány érdeme. Szinte lehetetlen helyzetben vette át a walesi válogatottat, személyes jóbarátja, Gary Speed öngyilkossága után, de ennek ellenére több mint 50 év után sikerült kijuttatnia a csapatot egy nagy tornára. Menet közben pedig, hiába volt csak két klasszis játékosa, Ramsey és Bale, olyan válogatottat rakott össze, amely nemcsak nyerni, hanem szépen nyerni és szórakoztatni is tudott. Az oroszok, de főleg a belgák legyőzése a 2016-os Európa-bajnokság legszórakoztatóbb és legtanulságosabb diadalai voltak. Biztos sajnálja, hogy Anglia kivégzését átengedte a szintén kiváló izlandi kapitánypárosnak, de az idei szuperválogatott kispadja Chris Colemané.

Kispad

Neuer, Lloris, Hector, Chiellini, Gunnarsson, Kroos, Modric, Iniesta, Ramsey, De Bruyne, Cristiano Ronaldo, Giroud.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.