Melania Trump kiállt a világ elé, és húzott egy nagyot: elmondta Michelle Obama beszédét

külföld
2016 július 19., 06:32
comments 148

Donald Trump felesége, Melania Trump eddig nem szerepelt igazán sokat az elnökválasztási kampányban, így érthető, hogy nagy volt az izgalom hétfői fellépése körül, amikor a republikánus jelölőgyűlésen mondott beszédet.

És húzott is egy akkorát, amivel még a Trump-kampányból is ki tudott tűnni:

egy az egyben lenyúlt részeket Michelle Obama 2008-as beszédéből.

A Vox szemléletes videója:

link Forrás
Melania Trump elmondta, hogy fiatal korától kezdva úgy nevelték, hogy a keményen kell dolgozni azért, amit meg akarunk szerezni az életben. Hogy a szavad kötelez, hogy azt kell tenni, amit mondasz, és be kell tartani az ígéreteket. Az emberekel tisztelettel kell bánni, és hogy ezeket a leckéket tovább kell adni a következő generációknak, hogy a jövő gyermekei is tudják, a teljesítmény határa csak az, hogy milyen erősen az álmaid és milyen keményen vagy hajlandó dolgoni ezért.

Ahogy mindez szinte szó szerint a nyolc évvel ezelőtti Michelle Obama-beszédben is szerepelt.

link Forrás

Melania Trump a beszéd előtt a CBS-nek azt mondta: "Én írtam... egy kis segítséggel."

link Forrás

Melania Trump teljes beszéde:

link Forrás

Ő egyébként Trump harmadik felesége, Szlovéniában született, egykori modell, most ékszereket és órákat tervez.

photo_camera Fotó: Roby Beck / AFP

A stáb szerint nincs szó lopásról, a saját élményei ihlették a beszédet, bár a konkrét mondategyezésekről nem mondanak semmit:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.