Gyurta edzője nélkül megy az olimpiára

sport
2016 július 20., 05:04
comments 14

Gyurta Dániel már 12 éve dolgozik együtt Széles Sándor úszóedzővel, és eddig minden olimpára (Athén, Peking és London) együtt utaztak ki. Most viszont

Széles úgy döntött, nem utazik Gyurtával Rióba.

Ennek ellenére persze ő irányította és irányítja Gyurta felkészülését.

„A csípőizületem elkopott, meglehet, a sok maratonifutástól, záros határidőn belül műtétre lesz szükségem, s Csilla, a párom is azt mondja, nem tenne jót nekem egy hosszú repülőút. Így, ha fájó szívvel is, de itthon maradok” - mondta Széles.

Az edző korábban alkoholproblémákkal küzdött, ezért felmerült a gyanú, hogy emiatt nem utazik az olimpiára, de Széles ezt tagadta. Azt mondta:

„Tavaly március óta egy korty alkoholt nem fogyasztottam, szilveszterkor kölyökpezsgővel kínáltak, de még azt is visszautasítottam elővigyázatosságból.

A májamat ugyan életképtelennek nyilvánították, csak azt felejtették el, hogy ez az egyetlen szerv, amely egyetlen pici darabjából is képes újraépíteni önmagát, és velem is ez történt.”

Szélest a 2013-as barcelonai és a 2015-ös kazanyi úszó vb-ről is haza kellett küldeni az alkoholproblémái miatt, Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség Elnöke szerint Barcelonában nagyon rossz állapotban volt, elesettséget, gyengeséget tükrözött. Kazany előtt pedig pont Széles nyilatkozott arról, hogy már nem iszik. (Blikk)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.