Törökországban több mint ezer magániskolát zárnak be, csak azért, mert Gülen alapította őket

külföld
2016 július 24., 16:35
comments 130

Recep Tayyip Erdoğan török elnök aláírta azt a rendeletet, ami meghosszabbítja az előzetes letartóztatás idejét, és jóváhagyta azoknak az Egyesült Államokban élő hitszónokhoz, Fethullah Gülenhez köthető intézmények felszámolását.

Az elnöki hivatal szerint ezzel

  • 1043 magániskolát,
  • 1229 alapítványt,
  • 35 orvosi központot,
  • 19 szakszervezetet és 15 egyetemet számolnak fel.

A bezárt intázmények vagyonát pedig az államkincstár lefoglalja. A hivatal szerint hamarosan a parlament is szavazhat a lépésről.

A rendkívüli állapot szerdai bejelentése óta ez az első rendelet, amit a török elnök kiadott. A rendkívüli állapot lehetővé teszi, hogy Erdoğan megkerülje a törvényhozást és korlátozhasson bizonyos jogokat. A török kormány szerint ez az intézkedés mindenképpen szükséges, hogy a jövőben elkerülhessék a múlt hetihez hasonló felfordulásokat.

Az elnöki rendelettel az előzetes letartóztatás időtartamát az eddigi négy napról harmincra bővítették. Az Amnesty International törökországi irodájának vezetője szerint ez a lépés aránytalanul szigorú. Andrew Gardner szerint ez túl hosszú idő, és már eddig is kaptak jelentéseket arról, hogy a török börtönökben kínozzák a rabokat és semmibe veszik a fogva tartottak tisztességes eljáráshoz való jogait. Hozzátette, hogy a kiterjesztés arra utal, hogy a hatóságok további tömeges letartóztatásokat terveznek. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.