Tényleg leöntötték egy vödör szarral a szcientológusok amerikai pápáját Budapesten?

vallás
2016 július 25., 18:01
comments 346

"Persze, hogy leöntötték. Innentől idáig volt szaros"

- emelte a postás a vízszintesen kinyújtott tenyerét előbb a fejbúbom, majd eresztette le a derekam magasságába.

"De az előbb azt mondtad, hogy nem is jártál itt szombaton"

- mondtam volna éppen erre, amikor egy lakó lépett oda hozzánk, hogy átvegyen valami küldeményt. Felnéztem, hát nem Keresztúri András, az MTK egykori válogatott középpályása volt az? Kék-fehér szurkerként igen büszkén vizslattam, hogy már 48 ugyan, de még mindig milyen agártermetű.

photo_camera Tom Cruise és  David Miscavige

De hogy kerültem ide, Angyalföld-külsőre, a Duna Plazával srégen szemközti panelházak egyikének tövébe, hogy a kánikulától izzó kapualjban arról trécseljek a környék postásával, hogy akkor most tényleg összeszarozták-e a sarkon David Miscavige-t, a leghíresebb élő szcientológus, Tom Cruise haverját, a sokak által rettegett egyház-szekta-üzleti vállalkozás világhírű vezetőjét?

Minden Ómolnárral indult

Nagyon ritkán mentem ki életemben más lap cikke alapján bármilyen helyszínre. A mostani alkalom azért is volt különleges, mert mind közül pont az Ómolnár Miklós-féle Ripost, a szürrealista bulvárt és kormányzati bulvárpropagandát keverő lap írta meg, hogy szombaton állítólag milyen extrém támadás érte a templomuk felavatására készülő Miscavige-et.

A Ripost értesülése szerint egy felháborodott lakó - nem tudni pontosan, hogy az utcán állva, vagy egy fehér Barkas kisteherautóból, több vödör emberi ürülékkel leöntötte az egyház főnökét illetve a környezetében lévőket! Akkora bűz kerekedett, hogy többen rosszul lettek. A szcientológusok vezérkara futva keresett menedéket az újonnan avatott székházban... A nyomukban lévő hívek a fekáliában csúszkálva követték őket...

Elképzelhető, hogy a nem ritkán habonyiánus húrokat pengető Ripostban valódi információ jelenjen meg? - tettem fel a szónoki kérdést magamnak, aztán már csak azt vettem észre, hogy a motoron ülök és Angyalföld felé robogok azzal, hogy megpróbálom kikérdezni a környékbelieket, hogy láttak-e bármi ilyesmit.

A Váci út 169 egykori gyárból átalakított, egyik frontján hamistégla borítású, irodaház jellegű, jókora épület. A Váci út felőli homlokzat tetején angol nyelvű SCIENTOLOGY felirat fut végig, a pláza felőli sarkán pedig egy majdnem 5 emelet magas fémszerkezetre rögzítették a SZCIENTOLÓGIA betűit. Ennek a közelében parkoltam le, megtekintettem a főbejáratot, felette a keresztet és a NATO-csillagot ötvöző szcientológus szimbólummal

elolvastam a hívogató táblát

de a templomba való behatolás előtt még elindultam szarszemtanút keresni a környéken.

Nagyon béna dolog az önkaserolás, de kénytelen vagyok azt mondani, hogy oknyomozó újságírói pályafutásom csúcsjelentét élhettem át nem több, mint tíz másodperccel később. Úgy történt, hogy megláttam a járdán egy irodai kosztümöt viselő, jellegzetes angyalföldi szemtanújárással közeledő lányt, odaléptem hozzá, bemutatkoztam és cselesen megkérdeztem tőle, hogy errefelé dolgozik- e. "Igen" - felelte. Akkor nem halotta-e arról, hogy itt szombaton tényleg szarral locsolták-e le a szcientológuspápát? "Szerintem kérdezze meg a közönségkapcsolati vezetőnket" - mondta a lány, és a hátam mögé mutatott. Ekkor tudatosult bennem, hogy a kosztümkabát hajtókáján egy NATO-csillaggal kombinált keresztet visel. Sajnos belőlem sem lesz mesterkém.

A másik irányból érkező fickó viszont tényleg Lange Lászlónak, az egyház - vagyis már nem egyház, hanem vallási egyesület - közönségkapcsolati vezetőjének bizonyult. És azonnal meg tudott lepni. Én ugyanis arra tippeltem, hogy a Ripost állításai közül egy sem igaz, de mégcsak nyomokban sem. Lange ehhez képest azonnal elismerte, hogy a szombati épületavatón tényleg volt szarlocsolás. Igaz, szerinte nem Miscavige-et trágyázták meg, hanem csak a földet, méghozzá egy autóból kiszálló fickó, ott a székház közelében, de már a kordonjukon túl. Azt sem vitatta, hogy ez a központ megnyitása elleni tiltakozás volt, de azt többször is határozottan cáfolta, hogy az egyházfőt eltalálták volna.

Azt a Ripost-infót is kereken tagadta, hogy a Park Inn Radisson szálló éttermében az egyházfő tiszteletére rendezett ebédet egy ugyanott ebédelő híres cigány család azzal zavarta volna meg, hogy Miscavige-et kanálhajlításra és esőcsinálásra biztatták és részegen körbetáncolták volna.

Az is kiderült, hogy a 2,5 milliárd forintból megvett és felújított épület még nem üzemel igazából, így most még nem tudom belülről megnézni, de egy-két hét, és beindulnak a dolgok. Ezt hallva kicsit megborzongtam, mert a szcientológiát egy sci-fi író találta ki ugyan, a tanai pedig olyanok, mintha valaki a Star Warst vagy a Star Treket forgatná bibliaként, de az egyháznak mégsem vicces, hanem inkább félelmetes híre van. Lange mondjuk nem volt félelmetes, hanem kedvesen válaszolgatott. A szcientológusok a vitorlázóknál is hülyébb zsargont használtak, így olyan kifejezések röpködtek, mint az "ideális org", ami ha hiszed, ha nem, az ehhez hasonló templom-központokat jelöli.

A központban egyébként van egy 350 fős terem, ahol vasárnaponként összegyűlhetnek a hívek - Lange szerint nagyjából 5 ezer aktív magyar tagjuk van - és itt tartják az auditálásnak nevezett fizetős kurzusaikat, amik az egyház bevételeit biztosítják. A házat Lange szerint nagyrészt mégsem ebből a pénzből, hanem a hívek felajánlásaiból vették meg és pofozták ki. Nem kereshetnek rosszul a tanfolyamaikkal, a házban ugyanis durván 200 szci-alkalmazott fog dolgozni. A jellegzetes angyalföldi lakótelep-hangulatot kimondhatatlanul feldobta, hogy a kismamák, nyugdíjas nénik és alkeszek mellett az utcán időről időre átvonult egy csapat főállású szcientológus, stewardesses-Jetson családos hangulatú egyenruhában, a hajtókájukon illuminátus-hatású háromszögszimbólumokkal.

Langét otthagyva környékbeli szentanú után néztem, hogy hamarosan megtaláljam a legklasszikusabb pletykaforrást, vagyis a postást. Alig mukkantam meg, a postás azonnal intett, hogy mindent tud, és igen, az amerikai fickótól tetőtől talpig leöntötték. Olyan áradóan mesélt, hogy keresztkérdéseket esélyem sem lett volna feltenni, de az nem sokkal később így is kiderült, hogy ő maga sajnos nem látta az esetet, de többen is meséltek róla. Ja vagy úgy. De a sztoriáradat súlya alatt görnyedezve nem volt alkalmam elkedvetlenedni. Beszélgetőpartnerem persze már járt a házban, ami belülről szerinte olyan, mint egy ötcsillagos hotel. Azt is elmesélte, hogy a központot már hónapokkal ezelőtt átadták volna, aztán mégsem, hogy amikor a viharos szél egyszer lefújta az álló SZCIENTOLÓGIA feliratot fedő fóliát, valaki egy nagy kővel betörje az üveget a homlokzaton. A postás arra utalgatott, hogy a környékbeliek gyanakvóan figyelik a szcientológusokat, aztán arról is mesélt, hogy miért használ kisméretű kémkamerát, amikor koncerteken videózik - mert egy csöves egyszer egy punkkoncerten letörte a hatkilós fényképezőgépéről a vakut -, meg arról, hogy kiskorában, amikor 2 forint volt egy gombóc az aligai pártüdülőben 1,50-ért adták, így amikor rájött, hogy a sör is olcsóbb, mint a boltban, vett két rekesszel. Pedig ez az alternatív iskolák időszaka előtt történt! De szó esett arról is, hogy egy utcai kamerákat figyelő rendőr ismerőse hogyan riasztott két járőrkocsit, amikor egy részeg be akarta rántani inni a kocsmába, és hogy milyen gyorsan kiértek a zsaruk, amikor bement egy házba kézbesíteni, de a másodikon ívhegesztettek és a nyakába esett egy izzó fémdarab és ő azt kiabálta fel, hogy a kurva anyád.

Ilyen szuper hangulatban telt el legalább fél óra a kapualjban. Én jobban éreztem magam, mintha egy nyolcvankilós szcientológust fárasztottam volna ki és szákoltam volna meg utána.

Kit érdekel, hogy azt a vödör szart végül ráöntötték-e Miscavige-re vagy csak mellé?

- gondoltam vidáman, azzal a tényfeltárást félbehagyva robogóra pattantam és távoztam a helyszínről.

Update: Bár a cikkben végig helyesen angyalföldeztem, a cikk címlapos ajánlójában tévedésből valamiért Újpestet írtam, ez szerepelt a cikk facebookos ajánlójában is. A hibát időközben kijavítottam.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.