Afganisztánban megölték az Iszlám Állam egyik kulcsemberét

Terrorizmus
2016 július 26., 11:35
comments 60

Saad Emarati lehetett az ISIS afganisztáni-pakisztáni fiókszervezetének egyik alapítója, és egyszerre szervezett támadásokat a kormány és a tálibok ellen is. Emaratit az ország keleti tartományában, Nangarharban ölték meg egy katonai akció során. Az afgán hadsereg szerint vele együtt még 120 fegyveressel végeztek. Az akciót azután hajtották végre, hogy Kabulban az Iszlám Állam egyik robbantása 80 embert ölt meg.Saad EmaratiKorábban Saad Emarati is tálib volt, de Mullah Omar halála után jobbnak látta, ha átigazol a felfutóban lévő ISIS-hez. A likvidálása után arra számítanak, hogy a kiesése miatt a terroristák sokkal nehezebben tudnak majd akciókat szervezni az ország keleti részén. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.