Erdogan szerint Merkel is felelős a terrortámadásokért

külföld
2016 július 26., 03:06
comments 164

A török elnök a német ARD-nek adott interjújában a július 15-én történt puccskísérletet politikai pályája legkritikusabb pontjának nevezte. Szerinte ekkor a népet támadták meg. Politikai ellenfeleit pedig terroristának nevezte. Szerinte egy komoly szervezettel állnak szemben, aminek ismertek a tagjai, ezért gyorsan tudtak ellenük cselekedni.

Elmondta, hogy még nyitott kérdés, hogy meghosszabbítják-e a rendkívüli állapotot, Erdogan úgy látta, hogy a helyzet normalizálásához legalább három hónapra lesz szükség.

A halálbüntetés visszaállításával kapcsolatban megjegyezte, hogy ez a büntetési mód csak Európában szokatlan, egyébként a világon mindenhol máshol működik. Hozzátette, hogy neki egyébként nincs meg a hatásköre ahhoz, hogy visszaállítsa: „Nem király vagyok, hanem csak egy államelnök. Erős elnöknek lenni pedig nem jelenti egyben azt is, hogy az alkotmánnyal ellentétesen cselekszünk.

Erdogan szerint a halálbüntetés visszaállításával kapcsolatban meg kell hallgatni a népet. Ha ők akarják, akkor vissza fogják állítani.

Az Európai Unió vezetőiről azt gondolja, hogy nem viselkednek őszintén. Úgy érzi, nem tartották be a Törökországnak tett ígéreteiket. A közel hárommillió szíriai menekült ellátására eddig 12 milliárd dollárt költöttek, de eddig alig érkezett valami az EU-tól, pedig beígértek nekik 3 milliárd dollárnyi támogatást. A török elnök újra azt követelte, hogy adják meg a vízummentességet a török állampolgároknak, mert eddig ez sem történt meg.

Erdogan nagyon sajnálja, ami az utóbbi időszakban Európában történt, de szerinte Németország is felelős a támadásokért, mert nem lépett fel időben a terroristák ellen. Itt kiemelte a Kurd Munkáspártot is, aminek tagjai szabadon mozoghattak az országban.

Azt mondta, hogy átadott egy 4000 nevet tartalmazó aktát Angela Merkelnek. Ezek az emberek jelenleg Belgiumban, Franciaországban és Hollandiában élnek. „Mi átadjuk az információkat, de ha nem tudunk közösen harcolni, akkor gondot fog jelenteni Németországnak vagy a többi államnak”-mondta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.