Donald Trump most épp egy gyászoló anyába szállt bele páros lábbal

külföld
2016 július 31., 05:09
comments 113

A demokraták philadelphiai jelölőgyűlésének tán legérzelmesebb pillanata a hősi halált halt Humayun Khan százados szüleinek fellépése volt. A 2004-ben katonái életét védve életét vesztő pakisztáni bevándorló édesapja érzelmes beszédje egy pontján a zsebéből előkapott amerikai alkotmányt ajánlotta olvasásra a republikánus elnökjelöltnek.

Khanék megható kiállására többféleképpen is lehetett volna reagálni. Mondjuk alázattal, tisztelettel, vagy akár Barack Obama és Hillary Clinton külpolitikájának bírálatával is. De Donald Trump más utat választott.

"Nézték a feleségét? Csak állt ott. Nem volt mondanivalója. Valószínűleg, talán meg se szabadott szólalnia, döntsék el maguk" - mondta Khan és neje szerepléséről Trump. (Ghazala Khan amúgy nemrég interjút adott az MSNBC-nek, ebben még 12 évvel fia halála után is elragadták az érzelmei, és elsírta magát.

De térjünk vissza Trumpra, aki még ezt is fokozni tudta. A hősi halált halt Humayun Khan áldozatára reagálva közölte, hogy

"Én magam is sok áldozatot hoztam. Nagyon, nagyon keményen dolgozok. Ezer és ezer állást, több tízezer állást teremtettem, fantasztikus épületeket építettem. Elképesztően sikeres voltam. Szerintem én igen is sokat tettem" - mondta,

vagyis saját meggazdagodását hasonlította más hősi halálához.

És még csak július van, a választás meg majd csak november második hetében lesz. (Via Vox. Címlapkép: John Moore/Getty Images)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.