Horrorbukás és az olimpiák történetének legizgalmasabb befutója a női országúti kerékpárosoknál

sport
2016 augusztus 07., 21:24
comments 15

Elképesztően izgalmas verseny után a holland Anna van der Breggen (3:51:27) nyerte a női országúti kerékpárosok versenyét; a második Emma Johansson (Svédország) és Elisa Longo Borghini (olasz) másodpercre azonos idővel ért célban, csupán centiméterek döntöttek. A 136,9 kilométeres verseny utolsó tizedén tetőztek az izgalmak. A versenyben addig vezető holland 34 éves Anna van Vleuten egy lejtős kanyarban elszállt, félelmetesen nagyot bukott, fejre esett, gyakorlatilag telibe találta az út melletti árok kibetonozott szélét. Utána nem mozdult. Úgy tűnt, hogy sérülése nagyon súlyos, akár életveszélyes lehet.

Éjszakára annyi derült ki, hogy van Vleuten ugyan nincs életveszélyben, a mentőben is végig magánál volt, de a gerince három helyen is megsérült, valószínűleg el is tört, egyelőre intenzív osztályon tartják.

link Forrás

A holland versenyző pont ugyanúgy szállt el, ahogy tegnap a férfiversenyben az abszolút esélyes olasz Vincenzo Nibaldi.

Vleuten bukása után az amerikai Mara Abbott állt az élre, és magabiztosna vezetett még a vége előtt 3,5 kilométerrel is. Ekkor kezdett rá nagyon gyorsan felzárkózni a Borghini-Johansson-Van der Breggen üldözőboly. 2,5 hátralévő kilométernél még mindig 19 másodperc volt az amerikai előnye, de láthatóan elfáradt a csontsovány (korábban anorexiával kezelt, és a visszavonuláson gondolkozó), kétszeres Giro Rosa-győztes versenyző. Van der Breggenék az utolsó kétszáz méteren érték be, és hajrázták le.

Anna van der Breggen a befutó után. Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat
photo_camera Anna van der Breggen a befutó után. Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.