Kezdeményezték Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését

bűnügy
2016 augusztus 18., 09:54
comments 136

Polt Péter legfőbb ügyész csütörtökön kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél a fideszes Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését, jelentette be sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.

Mengyi korrupciós ügybe keveredett, egy uniós pályázati csalások ügyében folyó NAV-vizsgálat során elrendelt lehallgatások alapján kétszer ötmillió forint "alkotmányos költség" fejében ígérte, hogy elintézi a sikeres pályázatot.

Az ügyben a NAV költségvetési csalás és vesztegetés gyanújával indított büntetőeljárást. A NAV azonban politikusok ellen nem járhat el, ezért átadta a büntetőügyet a Központi Nyomozó Főügyészségnek.

A pályázati csalás ügyében indított nyomozásról augusztus 4-én számolt be a 168 óra, ami hozzájutott a lehallgatási jegyzőkönyvekhez is. Azok alapján Mengyi járt közben a szociális szövetkezetek hálózatosodásáról szóló modellprogramra 2015 októberében, rendkívül szűk határidővel kiírt, és már akkor botrányt okozó pályázatok ügyében.

A hetilap birtokába került lehallgatási jegyzőkönyvekben maga Mengyi is megszólal, a pályázat állásáról beszélget a pályázók és közte közvetítő K. Péterrel, akit a jegyzőkönyvek szerint szintén a Harry Potter-könyvekből vett álnéven, Dementornak kellett szólítani.

Mengyi amúgy közleményében tagadta a vádakat, azt írta, hogy neki

tiszta a lelkiismerete,

az ügyben meggyanúsított ismerősei pedig csak visszaéltek a nevével.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.