Kitüntették Seszták Miklóst a sajtó munkájának segítéséért

ÉLET
2016 augusztus 23., 07:47
comments 91

"Általában én adok át elismeréseket, most nekem adtak díjat"

- írja meghatottan Facebook-oldalán Seszták Miklós fejlesztési miniszter, aki egész konkrétan A SAJTÓ MUNKA SEGÍTÉSÉÉRT kapott díjat, a valószínűleg leginkább külügyi berkekben forgatott Diplomata Magazin főszerkesztőjétől.

Fodros egy Válasz-portré szerint igazi nagyágyú volt a kommunista érában: a moszkvai diplomáciai akadémián végzett, 1980-ig a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalánál dolgozott, aztán a KGST sajtóosztályán kapott helyet, később pedig ő volt az 1986-os magyarországi szépségkirálynő-választás főszervezője, ami annyira kínosra kerekedett, hogy még az MSZMP-ből is kivágták. Később, egy 1989-es interjúban azzal vagdalkozott, hogy kitálal feletteseiről, miután szembesítették vele, hogy a KGB-nek dolgozott.

A rendszerváltás után a médiában csinált karriert, a Pszt!, a Szuper Pszt, a Sztár Revü Magazin, a Hekus, majd a Diplomata Magazin főszerkesztőjeként, és időközben Sao Tomé és Principe Demokratikus Köztársaság budapesti tiszteletbeli konzuljának posztját is megszerezte.

2009 áprilisában, a szocialista kormány végstádiumában ezzel még jó volt egy Köztársasági Érdemrendre, most viszont már ő tüntette ki figyelmével és a fenti emlékéremmel Seszták Miklós fejlesztési minisztert, aki erről büszkén számolt be Facebook-oldalán. (Seszták Miklós FB)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.