Többet kereshet Matolcsy új barátnője az MNB-alapítványoknál, mint amennyit a jegybanktól kapott

Tbg
gazdaság
2016 szeptember 13., 04:58
comments 476

„Nem csak az eddig ismert két helyről illeti meg díjazás a Matol­csy György jegybankelnökhöz igen közel álló hölgyet, miután kilépett az MNB-ből. További két pozíció­ja van. Így összesen négy helyről jár neki pénz”

írja keddi számában a Népszabadság, amely az MNB-alapítványok (Pada-Dada stb.) válaszaiból derült ki.

Az már eddig is ismert volt, hogy Vajda Zita – akivel válása után Matolcsy összebútorozott – május elejéig volt a jegybank nemzetközi szakmai titkár, utána pedig két állása is lett:

  • Kuratóriumi tag lett a PADI alapítványnál (PA Domus Innovationis)
  • It-tag lett a PADI által létrehozott Vízház Zrt-nél

Ezen felül viszont a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány is alkalmazza:

  • Igazgatóhelyettese a Pageo-nak (PA Geopolitikai Alapítvány)
  • Illetve ugyancsak a Pageo-nál kutató is lett május 3-tól, tehát másnaptól

Erről a négy helyről már több pénzt is hazavihet, mint amíg nemzetközi szakmai titkár volt a jegybanknál, írja a lap:

„A két újabb helyről összesen havi bruttó 1,2 millió forinthoz jut, ha pedig megtartja a PADI kuratóriumi tagságért neki járó – az alapító okiratból kiindulva – 555 ezer forintot is, máris többet visz haza, mint a jegybanki állása alatt kapott havi bruttó 1,73 milliós fizetés.”

Kutatóként nem túl tudományos munkát végez annyi pénzért, amennyiről egy képzett, tanult magyar egyetemi kutató csak álmodhat. Tudományos munkának kevéssé nevezhető írása tehát jó pénzért éppen szerencsétlen szegényekről szól, indiai nyomortelepről szóló írását erre lehet fellelni.

További részletekért érdemes ellátogatni a Népszabadság oldalára. A címlapkép Vajda Fb-oldaláról van. (Nol)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.