Már megint nem sikerült nem elcsalni az orosz választásokat

külföld
2016 szeptember 20., 06:05
comments 124

A várt eredménnyel zárult a vasárnapi oroszországi parlamenti választás. Az előzetes eredmények szerint a Duma 450 képviselői helyéből 343-at Vlagyimir Putyin pártja, az Egységes Oroszország szerezhet meg. A választáson második, harmadik és negyedik helyet szerző kommunisták, liberális demokrata néven futó szélsőjobboldaliak és az Igazságos Oroszország mind Putyin szövetségesei.

Vagyis az egy pillanatig nem volt kétséges, hogy a hatalom hatalmon marad. Még úgy is, hogy minden eddiginél alacsonyabb, ötven százalék alatti volt a valódi tét nélküli szavazáson.

Mégis, a jelek szerint az előre boritékolható győzelem sem volt elég ahhoz, hogy ne próbálják teljesen átlátszó módszerekkel is befolyásolni a választások eredményét. A Golosz nevű választásellenőrző csoport hétfő esti jelentése szerint legalább 427 esetben jelentettek rendellenességeket a szavazókörökből, melyek egyikében még felvétel is készült arról, amit nehéz nem csalásnak látni:

A felvételen látható, hogy a szavazatszámláló bizottság egyik tagja egy papírlap alól vastag papírköteget húz elő, majd egy másik bizottsági tag őrködése mellett belegyömöszöli a köteget az urnába. Közben előkerült egy hasonló felvétel egy másik szavazókörből is:

link Forrás

Mondjuk az is igaz, hogy bár az ellenzéki pártok egyike sem érte el az ötszázalékos bejutási küszöböt, az előzetes eredmények alapján több egyéni körzetben is nyerhetnek-nyerhetnének. (Via Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.