Orosz hackerek német politikusok számítógépeit támadhatták

külföld
2016 szeptember 21., 17:16
comments 55

Vizsgálat indult Németországban, miután a kiberbiztonságért felelős kormányzati ügynökség (BSI) jelentése szerint több kifejezetten kifinomult hackertámadás is érte a közelmúltban német politikusok és pártok számítógépeit.

A gyanú szerint a támadások mögött orosz hackerek állhatnak, a feltételezés pedig az, hogy a jövőre esedékes választásokat próbálnák meg a szerzett információkkal befolyásolni.

photo_camera YURI KADOBNOV / AFP

A jelentés szerint számos képviselő támadási kísérlet áldozata volt, ahogy a CDU regionális irodáinak számítógépes rendszerét is támadták.

A behatolási kísérletekről az illetékes hatóság, a BSI vezetője, Arne Schönbohm személyesen tájékoztatta az érintett képviselőket.

A mostani támadások híre csak egy hónappal azután jött, hogy a német hírszerzés azzal vádolta Oroszországot, hogy ők állnak a parlament rendszere ellen indított hackertámadás mögött.

A mostani támadás augusztus 15-én és 24-én történt. A képviselők és párttisztviselők egy emailt kaptak, ami látszólag a Nato központjából jött, és a török puccskísérletről, valamint az olaszországi földrengésről ígért friss információkat. Miután a linkre kattintottak, egy spyware program került a gépükre.

A legtöbb támadás állítólag a Saar-vidék regionális irodáit érte, ahol a következő helyközi választás lesz majd, jövő márciusban. (Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.