A többség szerint értelmetlen a népszavazás, és nem értik, miért kell ez a rohadt sok plakát

politika
2016 szeptember 24., 15:12
comments 295

A Publicus Intézet szeptember 15 és 19 között, 1000 embert kérdezett meg telefonon, hogy megvizsgálják a menekültekkel kapcsolatos attitűdöket, és a kvótanépszavazás megítélését. Ezek alapján:

  • Minden tíz megkérdezettből majdnem kilenc úgy gondolja, hogy túl sok menekült érkezik Európába. Az egy évvel ezelőtti és az egy hónappal ezelőtti kutatásunkhoz képest is növekedtek a menekültekkel szemben ellenérzések.
  • A megkérdezettek többsége nem gondolja úgy, hogy a menekülteket emberségesebben kellene kezelni, és közel kétharmad szerint nem kötelességünk segíteni rajtuk.
  • Ugyanakkor a népszavazást a megkérdezettek többsége feleslegesnek tartja, minden második válaszadó így nyilatkozott. Minden tíz megkérdezettből hatan úgy gondolják, hogy népszavazás nélkül is megakadályozható a „kényszerbetelepítés”, és felesleges erre költeni. Ugyanennyien gondolják úgy, hogy a menekülteket amúgy sem lehet arra kényszeríteni, hogy oda költözzenek ahova nem akarnak.
  • A kvótanépszavazáson a megkérdezettek fele ígéri biztosra a részvételét, és közel kétharmaduk a kvóta ellen szavazna. Az összes megkérdezett tizenegy százalék adna le érvénytelen szavazatot, ha elmenne, de többségük inkább távolmaradásával szavaz.
  • A korábbi kutatásunkhoz képest is növekedtek a menekültekkel szemben ellenérzések. 86 százalék úgy gondolja, hogy túl sok menekült érkezik Európába.

A többség opportunistának tartja a kormányt, és 48 százalék (42 ellenében) úgy gondolja, hogy a Fidesz valójában csak egy népszerű témát felhasználva igyekszik a népszerűségét növelni. Ebben a Fidesz szavazókat (33 százalék) leszámítva minden vizsgált társadalmi csoport így gondolkodik, leginkább a Jobbik (64 százalék) és az MSZP szavazói (56 százalék).

Egyre kevesebben akarnak segíteni

A tíz megkérdezettből hat (58 százalék) nem gondolja úgy, hogy kötelességünk segíteni a menekülteken. Ebben a kérdésben az MSZP szavazókat (36 százalék) leszámítva mindenki így gondolkodik, leginkább a Jobbik (72 százalék) és a Fidesz szavazói (61 százalék).

Az egy évvel és az egy hónappal ezelőtti kutatásunk eredményivel összehasonlítva folyamatosan csökken azok aránya, akik szerint a menekülteket emberségesebben kellene kezelni. Míg egy éve a megkérdezettek több mint fele (52 százalék) gondolta így, egy hónappal ezelőtt ez 44 százalékra csökkent, mostanra már csak 38 százalék van ezen az állásponton.

Mostanra már csak két társadalmi csoportban vannak többségben azok, akik szerint több emberséget érdemelnek a menekültek: a budapestiek (54 százalék), és az MSZP szavazók (52 százalék). Leginkább a Jobbik szavazók (65 százalék), és a legfeljebb nyolc általánossal rendelkezők (58 százalék), illetve a Fidesz szavazók (56 százalék) gondolkodnak ellenkezően.

Teljesen felesleges elmenni szavazni

A népszavazást a megkérdezettek többsége (48 százalék, 42 ellenében) feleslegesnek gondolja, minden második válaszadó így nyilatkozott. A Fidesz szavazók (31 százalék) kivételével minden vizsgált társadalmi csoport így gondolkodik - leginkább az MSZP (72 százalék) szavazók, és a Jobbik szavazói (58 százalék).

Minden tíz megkérdezettből hatan (60 százalék) úgy gondolják, hogy népszavazás nélkül is megakadályozható a „kényszerbetelepítés”, és felesleges erre költeni.

Ebben a kérdésben még a Fidesz szavazói és egyetértenek a többséggel - körükben 44 százalék (42 ellenében) azok aránya akik így gondolkodnak. Ugyanennyien (60 százalék) gondolják úgy, hogy a menekülteket amúgy sem lehet arra kényszeríteni, hogy oda költözzenek ahova nem akarnak.

A köztereken és a médiában megjelenő, a kormány által folytatott hirdetési kampányt a megkérdezettek kétharmada (68 százalék) túl soknak gondolja.

Csak tízből három válaszadó (28 százalék) érzi azt, hogy szükség van ennyi hirdetésre. Egyedül a Fidesz szavazók akik szerint nem sok a hirdetés, 50 százalékuk gondolja így 45 ellenében - a többi pártok támogatói, és a bizonytalanok körében is legalább háromnegyed azok aránya akik soknak gondolják a hirdetéseket.

Necces, hogy meglesz-e az érvényesség

A kvótanépszavazáson a megkérdezettek fele (54 százalék) ígéri biztosra a részvételét, ez lényegében megegyezik a múlt hónapban mért 53 százalékkal.

A kutatók megjegyezték, hogy a részvétel a legnehezebben mérhető szándék, és általában többen jelzik részvételüket annál, mint akik végül el is mennek. Így szerintük a népszavazás érvényessége meglehetősen kérdéses. Mindenesetre, legnagyobb arányban a Fidesz szavazók ígérik biztosra a részvételüket (82 százalék), és legkevésbé az MSZP szavazók (34 százalék).

Csak hat százaléknyian terveznek a kvóták mellett szavazni, és az összes megkérdezett kétharmada a kvóták ellen szavazna. A kvótapárti szavazók többsége az elmúlt hónapban az érvénytelen szavazók körébe vándorolt, összes megkérdezett tizenegy százaléka adna le érvénytelen szavazatot, ha elmenne.

Az összes megkérdezett körében a MSZP szavazók negyede (26 százalék) tervez érvénytelenül szavazni, és szintén negyede (24 százalék) a kvóták ellen. Az érvénytelenül szavazni szándékozók aránya a Jobbik és a bizonytalan szavazók körében kimutatható még (11, illetve 9 százalék).

Úgy tűnik, hogy kvóta mellett és az érvénytelenül szavazók nem tervezik a népszavazáson való részvételt. A részvételüket biztosra ígérők körében mindösszesen 2 százalék aki érvénytelen szavazat leadására készül, ami nagyságrendileg megegyezik a korábbi választásokon érvénytelenül szavazók arányával. De végső arány annál várhatóan valamennyivel magasabb lesz, mivel az egyébként érvénytelenül szavazók többsége nem tudatosan szavaz érvénytelenül, vagyis lesznek, akik szimplán csak elcseszik.

A Fidesz szavazók körében minden tíz biztosan szavazó megkérdezettből kilenc (92 százalék) a kvóta ellen tervez szavazni, és hasonló az arány a Jobbik szavazóknál (93 százalék) is. A Jobbik szavazók körében minden huszadik (5 százalék) tervez biztosan érvénytelenül szavazni, és hasonló az arány az MSZP szavazók (6 százalék) esetében is. Az MSZP szavazók körében minden tizedik megkérdezett (12 százalék) a kvóta mellett tervez szavazni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.