Nógrádi György végre hozzászólt a Teréz körúti robbantáshoz: „Bármi lehet!”

POLITIKA
2016 szeptember 26., 19:49
comments 220

A nemzet biztonságpolitikai szakértője az Echo Echo Tv-n szakértett a szombat esti robbantásról:

link Forrás

Szerinte nyugaton is ugyanúgy működik a hírzárlat intézménye, mint nálunk, ezért nem is tartja különösebben furának, hogy nem tudunk semmit. Egyelőre Nógrádi is bizonytalan, „minden, amiről most beszélünk, feltételezés” de azt azért elmondta, „rengeteg merénylet volt néhány nap alatt a világban, ebből sajnos esett Budapestre is”.

Ő ebben egyfajta szériát lát. Nem tudni, hogyan kapcsolódik a mostani robbantáshoz, de azért felidézett egy korábbi esetet:

Ha megnézem azt a fiatalembert, akit Budapesten elkaptak, mert késsel fenyegetőzött és pénzt követelt, akkor egy szériát látok. Tehát ez tény! Tény az, hogy ezeket a merényleteket valamilyen módon meg kell állítani, mert a helyzet katasztrófális.

Annak ellenére, hogy Nógrádi sem tud többet a szombatesti robbantásról annál, mint amennyit a sajtóból ismerni lehet, azért nem felejtett el kitérni a migránsokra, miközben erre a mostani esetben semmi sem utal, csak annyi, hogy épp most ért haza Svédországból, ahol szerinte már teljesen kiborultak az emberek.

A robbantásról készült felvételt megnézve megismételte a rendőrség nyilatkozatát, miszerint tudatos és célzott merénylet volt, ami nem lehetett véletlen. Nógrádi szerint a rendőrség és a TEK néhány napon beül tisztázni fogja azokat a kérdéseket, hogy tényleg a rendőrök ellen irányult-e a robbantás. (Az ügyben egyébként nem a TEK és nem is a rendőrség nyomoz, hanem Központi Nyomozó Főügyészség.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.