Győrújfalu polgármestere azt kéri, azért is szavazzanak a kvótanépszavazáson nemmel, hogy jobb esélyeik legyenek a pályázatokon

POLITIKA
2016 szeptember 27., 16:25
comments 158

Ezeket a 2 oldalas, nem szavazat mellett kampányoló önkormányzati szórólapokat dobálják be a győrújfaluiak postaládájába:

Nagy Imre Attila polgármester első számú érve:

„Kormánytagok illetve/és Államtitkár Urak irányába a jelenleg elbírálás alatt álló, továbbá a meghirdetés előtt álló pályázataink általam történő menedzselését nagyban könnyíti majd, ha a választási eredmények ismeretében ki tudom mutatni számukra, hogy a megyei és az országos átlagot is nagyban meghaladó, »adj Isten« kiugróan magas részvételi arány mellett hozott településünk felelős döntést.”

Nyilván méltóbb a Brüsszelből érkező pénzre, aki minél látványosabban mond nemet Brüsszelnek!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.