Rogán szerint már az sem baj, ha nem lesz érvényes a népszavazás

POLITIKA
2016 szeptember 29., 06:10
comments 156

A baráti Tv2 reggeli műsorában, a Mokkában faggaták a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, aki szerint a népszavazáson feltett kérdésnél nincs fontosabb a közeljövőt illetően. Arra kérdésre, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint nem lesz érvényes a népszavazás, Rogán Antal úgy felelt, hogy ő másféle kutatásokat is ismer,

majd kiderül hogyan döntenek az emberek.

Rogán megjegyezte, hogy

"a jelenlegi kormány számára ha hárommillió a nem szavazatok száma, az ugyanúgy kötelező, mint ha több. Három-három és félmillió ember véleménye többet jelent, mint 199 parlamenti képviselőé."

A miniszter szerint bármilyen jogszabály, akár az alkotmány is módosítható egy következő kormány és a parlament által, de a népszavazás eredményét azonban nem lehet megmásítani, így ha valaki azt akarja, hogy "ne történjen kényszerbetelepítés, akkor azt most lehet eldönteni". Rogán hozzátette: a népszavazás eredménye nem vonható vissza, mert szerinte az a nép akarata, és Brüsszelnek azt el kell fogadnia. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.