Együtt tüntetett többezer ember és többszáz kutya a Római part elpusztítása ellen

POLITIKA
2016 október 09., 21:20

A demonstráció abszolút értelemben sem volt kicsi a magyar átlaghoz képest, de ha azt vesszük, hogy itt alapvetően helyi ügyben tüntettek, nagyrészt helyiek, akkor kifejezetten komoly tiltakozó akciót hozott össze a Maradjanak a fák a Rómain fb-csoport.

A menet az északi vasúti híd tövéből indult. A legföljebb 70 százaléknyi felnőttet tartalmazó tömeg - a további 30 százalékot gyerekek és kutyák tették ki - elsétált a sétányra kirakott, hazug, nem létező fákat mutató látványtervtáblák, a sörözők, csónakházak, hekkezők és illegálisan felhúzott, nyaralónak hazudott hullámtéri lakóparkok előtt, hogy a Római közepe táján álljon meg, nagyjából ott, ahol a Fellini és a Nap Bácsi nevű plázskocsmák találhatók, míg őszre le nem bontják őket.

photo_camera Itt még csak gyülekezett a tömeg a hídnál.

Nagyon sok tüntetésről tudósítottam már életemben, de nem nagyon voltam olyanon, ahol bárki, akit megszólítottam, pontosan tudta volna, hogy miért van itt, mi a tét, és mi lenne a kívánatos megoldás. Itt mindenki tisztában volt a dolgokkal, nyilván nem függetlenül attól, hogy az általam megkörnyékezettek 90 százaléka vagy Római parti vagy óbudai lakos volt. Az is kiderült, hogy a jól informáltság az indulatos hőbörgés legnagyobb ellensége, hiszen az egész eseményen nem hallottam egy darab csúnya szót sem. Nyilván ugyanezért működteti a kormány a szégyenteljes közmédiát és irtja ki erővel a szabad sajtó utolsó morzsáit is.

Itt hála istennek mindenki magasról tett a kormányra, mert mindenkit egy olyan dolog érdekelt itt, ami sokkal fontosabb néhány politikai hatalomhoz jutott tolvajnál: hogy érthetelen okokból ne semmisítsék meg a Rómait egy olyan gáttal, ami az egész világon kizárólag a hullámtérbe illegálisan építkező szálloda- és lakóparktulajdonosoknak jó.

A jelenlévők egyike sem tudta elképzelni vagy megérteni, hogy Tarlós főpolgármester és a főváros miért egy, a partra épített mobilgáttal akarja megoldani a helyzetet, amikor az automatikusan a ma ismert Római part totális megsemmisítésével jár. A tervek szerint ugyanis minden fát kivágnak a parti sávban, a kavicsos föveny helyére pedig olyan szórt, meredek kövezés kerül, ami Budapest belső részeiről annyira ismerős.

Az értetlenség annak is szól, hogy a mobilgát mégcsak nem is valami atombiztos műszaki megoldás, amire rá lehetne mondani, hogy bár ledózerolják miatta Budapest egyik leghangulatosabb részét, de legalább 100 százalékos védelmet nyújt a mögötte élőknek. Már maga Tarlós István is elismerte, hogy miután megemelték a mértékadó árvízszintet, a korábbi terveknél magasabb - néhol négyméteres - mobilgátnál fennállhat az úgynevezett hidraulikus talajtörés veszélye. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy minél magasabb a mobilgát, annál mélyebb alépítményt, vagyis mélybe nyúló résfalat kell építeni a talajba. Ennek a súlya, illetve az árvíz azonban megmozgathatja az altalajt, ami azzal fenyeget, hogy a normális töltésekhez képest pengevékony szerkezet átszakad.

A másik veszélyforrást az árvízzel érkező uszadékok jelenthetik, egy nagyobb fa ugyanis szintén megbonthatja a vékony mobilgátat. További komoly problémák forrása lehet, hogy a mobilgát miatt a talajba épített résfalnak a vízzáró rétegig kell leérnie, csakhogy a fal ezáltal elzárja a közeli hegyek felől a Duna felé a mélyben áramló talajvizeket, így a mobilgát miatt folyamatos szivattyúzásra lehet szükség, ami drága és bizarr megoldás lenne.

A partra épített mobilgát kizárólag a part és a Királyok útja közötti hullámtéri sávra jórészt illegálisan építkező vállalkozóknak lenne jó, ezért nem értette senki, hogy Tralós miért támogatja. Mindenki másnak - így a megjelent tüntetőknek is - sokkal kedvezőbb lenne, ha a mobilgát a Királyok útján épülne meg, ahol a fő védvonal húzódik.

Kivételes tüntetés volt, különleges résztvevőkkel, akikkel, útban a beszédek helyszínére, fotókkal illusztrált miniinterkúsorozatot csináltam, íme:

Zénó, a kivételesen puha bundájú szálkásszőrű tacskó a kerületből érkezett, mert nem szeretné, ha elpuszítanák a Római partot. Meditáló filozófusnak tűnt mindaddig, míg váratlanul neki nem ugrott Főnixnek, a tőle 34 centiméterre tüntető border collienak.

Főnix onnan kapta a nevét, hogy menhelyen volt, és már éppen altatták volna, amikor a gazdája befogadta, így újjászületett. A gazdája nem óbudai, de régebben sokat járt a Rómaira, ezért jöttek el.

Málna 9 hónapos hosszúszőrű tacskó, óbudai gazdáival sokat jár a Rómaira, és továbbra is a kavicsos fövenyen szeretne rohangálni, nem egy terméskő rézsűn, ami fölül kiirtották a teljes növényzetet.

Erdei Manó, a gigantikus filozófus valós méretei nem is érzékelhetők ezen a képen, pedig csak a feje van akkora, mint Füles, a törpetacskóm. A közelben lakik, a gazdáját felháborították a Római elpusztítására szövögetett tervek, ezért jöttek tüntetni.

Betsy a közeli Budakalászról érkezett, amúgy is sokat jár ide, nem is látszott különösebben izgatottnak, bár ennyien tuti még soha nem tolongtak a parton, amikor sétáltatták.

Kókusznak nemcsak a neve remek, a Terence Hill-tekintetű, álomfülű keverék a Rómairól érkezett és ennek megfelelően olyan lazán szimatolt, mintha otthon lett volna.

A névverseny győztese ennek ellenére Cousteau, az izmos shar pei szuka, aki a Déli pályaudvar mellől lihegett idáig, hogy a kivételes partszakasz elpuszítása ellen demonstráljon.

Négykézlábra állva a legtöbb tüntetőnél nagyobb lett volna Roric, a kan leonbergi és a csaja, Dí, akit viszont titokzatos okból Diane Keatonról neveztek el a környéken lakó gazdái.

Dió, a kis tacskó gazdája is helyi lakó, akivel remekül elbeszélgettünk arról, hogy Magyarországon mindent leköveznek. De a Rómait nem fogják - állapodtunk meg, azzal mentem is tovább.

Kiskoromban még rendszeresen lehetett látni az utcán bárányszerű, furán megnyírt bedlington terriereket, ma már a sétáltatott gepárd is gyakoribb náluk. Annyira elképedtem attól, hogy életemben először megérinthettem egy bedlingtont - mintha egy bárányfelhőt simogatna az ember - hogy elfelejtettem megkérdezni a nevét. Neki is és uszkár barátjának is. De az biztos, hogy a közelben laknak, a gazdáik pedig már 30 éve erre kocognak.

Emili vizsla kivételesen fotógén csak, de annyira fél a tömegtől, hogy rám úgy nézett, mint valami elvetemült kutyaszalámigyárosra. Ha létezik kutyahitler, én annak éreztem magam a megsemmisítő tekintet súlya alatt. Emili Békásmegyer Ófaluból érkezett, hogy átható tekintetével meg próbálja akadályozni az értelmetlen természetpuszítást.

Mi lehet adekvátabb név egy sportos törpepincsernek a Zeusznál? Zeusz a közelből sétált el tüntetni, csakúgy, mint barátja, a dögös vörös Lord.

Ő az emlegetett Lord.

A szürke Yoda és a sárgásbarna Molly szintén Római parti lakosok. A gazdájuk remek elméletet vezetett elő, miszerint Tarlós főpolgármester már szívesen kihátrálna a népszerűtlen és teljesen értelmetlen környezetpusztításból, amihez remek ürügy lesz neki ez a tüntetés például.

A fülhegyezőversenyt Pletyka mudi és border collie barátja nyerték. Ürömről járnak ide sétálni és nem szeretnék feladni ezt a szokásukat.

Gyengéim az ördögpofájú terrierek, mint a cairn és a border terrier. Bogyó border terrier és egy egész család kísérte el messzebbről a városból, hogy együtt tiltakozzanak.

A tüntetés programrésze, ha jól hallottam, Bródy Jánossal indult, aki eljátszotta a Ne vágj ki minden fát is, de én ekkor kutyákat vakargattam. Utána egy rakás lelkes fellépő következett különféle fb-csportok képviseletében, akik a klasszikus magyar civiltüntetős formát hozták: kedves, jószándékú figurák voltak, de finoman fogalmazva sem született szónokok. Ez most a szokásosnál kevésbé okozott problémát, főleg, hogy a szervezők a végére beraktak két kompetens és beszédképes figurát. Ébert Ágoston mérnök, a leghíresebb helyi civil aktivista el is sírta magát az elején, utána viszont hatásosan beszélt arról, hogy ő ötven éve él a mentett oldalon, vagyis nem katasztrófaturista, a sorsáról, és a többi ittlakóéról viszont a hegyen élők döntenek. Kimondta, hogy a gátat a Nánási út-Királyok útja vonalában kéne megépíteni. Ő is úgy érezte, hogy Tralós István pár hetes nyilatkozata alapján "valami talán elmozdult" és van remény, hogy győzzön a józan ész.

Ezt az őrületet meg kellene állítani

- fejezte be a beszédet Ébert.

A messze legjobb szónok a műsort záró Keleti Péter volt, aki egy rakás praktikus dolgot mondott. Például azt, hogy a legnagyobb veszély most az, hogy a télen sunyin kivágják a fákat, méghozzá a parti sétény alatt húzódó SENTAB ivóvízvezeték cseréje címén. Ha a békásmegyeri vízműtelepről kiindulva elkezdik azt az építkezést, akkor azt a vasúti hídig nem hagyják abba, és kivágják a fákat, hogy tavaszra kész helyzetet teremtsenek - figyelmeztetett, hozzátéve, hogy az aktivisták őrjáratokat indítanak, nehogy kicselezzék őket csőcsere címén.

Keleti szerint Európa nagyvárosai a tíz ujjukat megnyalnák, ha a centrum közelében ilyen természetes folyópartjuk lehetne, sok helyen óriási pénzekért bontják emiatt a rakpartokat, mi pedig éppen el készülünk pusztítani a kivételes Római Partot - magyarázta az aktivista, aztán mindenki fogta a kutyáját, és elindult hazafelé.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.