Öngyilkossággal is menekült volna anyósa háztartásából az indiai nő, a bíróság erre ellene ítélt

külföld
2016 október 09., 13:48
comments 89

Az indiai legfelső bíróság engedélyezte a válást egy férfi számára, "kegyetlenkedésre" hivatkozva, miután felesége nem volt hajlandó együtt élni az anyósával. Ezzel a bíróság gyakorlatilag azt mondta ki, hogy egy férjezett nőnek muszáj a férje családjánál laknia.

Az ítélet indoklásában India egyik legbefolyásosabb bírája, Anil R Dave arról beszélt, hogy a nő vágya, hogy elhagyja a férj szüleinek házát "nyugati gondolatokból" merítkezett és megsértette a tradicionális hindu értékeket.

A bíróság szerint rendes körülmények között a házasság után a nő helye a férj családja mellett van. A bíróság egyben elítélte a nő öngyilkossági kísérletét, mondván, hogy az arra volt kísérlet, hogy kínozza vele a férjét és a rokonokat.

photo_camera Hindu asszony imádkozik, képünk csak illusztráció ( Sonali Pal Chaudhury/NurPhoto)

A bíróság szerint a nőnek az az állítása, hogy a férje megcsalta, csak kitaláció volt, öngyilkossági kísérlete pedig manipulációs kísérlet. Az ítélet részletesen foglalkozott azzal is, milyen elképesztő stressznek tette volna ki az öngyilkossággal a férjét, akinek a karrierjére is rámehetett volna ezt.  

Arra egyébként nincs jogi előírás, hogy a férfinak muszáj a szüleivel maradnia, szóval ha úgy dönt, akkor elköltözhet feleségével otthonról. Ugyanakkor úgy fest, hogy a bírósági gyakorlat szerint ebbe a feleség már nem szólhat bele.

Jogvédők szerint a döntés több millió nőnek árthat az országban, akik boldogtalan, esetleg bántalmazó kapcsolatban élnek, és mostantól még kiszolgáltatottabbak lehetnek.

Indiában a válás a mai napig komoly társadalmi stigma: az elvált nőket gazdasági intézkedések is sújtják és szűkebbek a jogi lehetőségeik is: válás után csak a létfenntartásra elég összeget kapnak, semmi más nem jár nekik a közös vagyonból.

Az országban ráadásul még mindig gyakoriak a családok által erőltetett, villámgyorsan megkötött házasságok, melyekben a nők gyakorlatilag rabszolgasorba kerülve kell leéljék utána életüket. Nem ritka, hogy a munkavállalástól is eltiltják őket és inkább otthon kell segíteniük a férj szüleinek háztartásában. Az elhagyatottabb, városokon kívüli területeken még olyan szabályok is élnek, hogy nők nem mehetnek ki sötétedés után vagy nem viselhetnek nyugatias ruhadarabokat. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.