Az nem a Vona ott a mutyimentes fánknál?

gasztronómia
2016 október 14., 11:43
comments 275

Ha pénteken délelőtt fél tízkor Andy Vajnát ledobták volna az emeletről az Arany János utca 19. előtti járdára, egyszerre csapta volna agyon az összes magyar online hírvideóst.

Civilek is voltak ott azért, elég hosszú sorban, és természetesen mindenki arra várt, hogy megnyisson Kormánybiztosné Vajna Tímea NER-nagyasszony fánkozója, a 2010-es évek legügyesebben megmarketingolt hazai középvállalkozása. Az nem derült ki, hogy a tulajdonosok által kitalált kampányelemek közé tartoztak-e a bejárat előtt "mutyimentes fánkot" osztogató MSZP-sek, illetve a trockistának öltözött fiatalember a kézzel rajzolt, VESSZEN AZ ELIT! feliratú kartonlapjával. Itt ugyanis senki sem az volt, akinek látszott.

link Forrás

A legkevésbé Dévényi Dániel, az ismert lemezlovas fia, a Matolcsy Ádám-Tiborcz István-Száraz István-féle baráti társaság, a NER Aranyifjak Klubjának tagja, aki pont úgy járkált körbe, mint egy boltvezető, pont úgy instruálta az alkalmazottakat és a boltba kitelepült rádiósokat, hogy amikor a 444 videósai rákérdeztek, kerekre nyílt szemekkel mondja a kamerába, hogy á, dehogy van köze a helyhez, ő itt pont olyan érdeklődő vendég, mint mi. Mindezt 40-50 másoperccel azután, hogy tőlem egy lépésnyire eligazítást tartott a bejárat előtt posztoló Valton szekuritisnak. Izgatottan találgattuk,
hogy ezek az emberek szervileg képesek-e még igazat mondani, de erre speciel nem kaptunk választ egész délelőtt.

Ha nem is volt tömeghisztéria, a bejárat előtt egészen szép sor alakult ki az érdeklődőkből, akik között az elején egészségtelenül túl voltak reprezentálva az újságírók, akik közül valósággal kivirított a piros dzsekiben pompázó indexes Klág Dávid, aki olyan arccal várakozott, mint aki utoljára a Blaha Lujza téri szakállolajosztáson állt sorba. Az önmarketing ösztönös zsenije volt az a közepesen lepattant bácsi, aki az ihlet
pillanatában egy COOP feliratos hajléktalanszatyrot hozott magával kiegészítőnek, ezért minden egyes videós stáb meginterjúvolta.

A szervezők még lufihajtogató animátorokat is béreltek a sorbanállók szórakoztatására. A mögöttem álló vidám társaság dollárjelet akart hajtogattatni magának, hogy azzal lépjenek be a boltba, de a bérbohóc csak nyakkendőt tudott hajtogatni.

Ha nem tudósítást írnék, hanem a mai magyar valóság számtalan rétegét egy 8 szóból álló, egymondatos novella formájában akarnám művészi formába önteni, akkor csak azt a mondatot írtam volna le, amit vidám társág egyik tagja mondott a hátam mögött a másiknak:

Az nem a Vona ott a mutyimentes fánknál?

(Egyébként odanéztem persze, nem ő volt.)

A nagy rákészülés után egyszer csak mi is bejutottunk. A fánkozó belül jól néz ki, még látványpékség-része is van, de rendelés után kénytelenek voltunk belátni, hogy Új Uralkodó Osztály ide, oligarcha férj oda, Tímea fánkozója sem tud kibújni a bőréből, amennyiben egy olyan gejl édességtípust árulnak benne, ami minden émelyítő édessége ellenére alapvetően tök érdektelen. Pedig mi mindent megtettünk, tízféle fánkot és kétféle bagelt rendeltem, köztük olyant is, ami a kaszinókoncessziókra tett finom utalásként platinahatású csillogó gyöngyökkel van megszórva. De kiderült megint, hogy a fánk akkor sem tud kibújni a bőréből, ha a megszokottnál finomabbra csinálják. A bagel legalább nem émelyítő, sőt a maga módján finom is, de kicsi és egyáltalán nem bagelszerű a tésztája, hanem túl könnyű.

Azzal az érzéssel ültem motorra, hogy jó volt a marketing, de ez is csak egy érdektelen fánkozó igazából, ráadásul örökké szégyellhetjük magunkat, hogy nem sütöttük el Herczeg riporter előre kitalált poénját, miszerint ha meglátunk egy fideszes politikust, kínáljuk meg egy fánkkal, azzal a szöveggel, hogy

"Vegyen egyet! Bűnözzön egy kicsit!"

Azzal nyugtatom magam utólag, hogy egy fideszes sem mert odanézni, amíg ott voltunk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.