Hivatalos: elfogták a Teréz körúti robbantót

bűnügy
2016 október 20., 07:08
comments 515

Szerda délután, nem sokkal négy óra után elfogták a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfit Keszthelyen, jelentették be a Központi Nyomozó Főügyészség, Országos Rendőr-főkapitánysággal és a Terrorelhárítási Központ közös sajtótájékoztatóján csütörtök délelőtt.

Dr. Keresztes Imre főügyész elmondta, hogy az elfogott gyanúsított panasszal élt a gyanúsítás ellen, kezdeményezik előzetes letartóztatását,

eddig nem tett vallomást.

Keresztes nem akart a robbantás índítékairól beszélni, a nyomozás folyamatos, hangsúlyozta. A gyanúsított magyar állampolgár, nem budapesti lakos és ezidáig nem szerepelt a bűnügyi nyilvántartásokban. Keresztes Imre szerint minden lehetséges verziót vizsgáltak, vizsgálnak, de a főügyész szerint a merénylet az kijelenthető, hogy

"a robbantás helyszínén egyedül tevékenykedett a gyanúsított."

Arra a kérdésre, hogy volt-e képzettsége a bombakészítéshez, Keresztes Imre csak annyit felelt, hogy

"elkészítette és működött."

A főügyész szerint ahogy erős bizonyítékaik lettek, azonnal indítványozták a gyanúsított elfogását.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány a robbantás sérültjeiről elmondta, hogy állapotuk folyamatosan javul.

"26 nap, 624 óra: komoly munka zajlott,"

a főkapitány szerint a nyomozás sikere a titkosszolgálat, nyomozóhatóság, és az ügyészség közös munkájának köszönhető. A 10 millió forintos nyomravezetői díjat nem fizetik ki, az elfogás a hatóságok munkájának az eredménye. A főkapitány megköszönte a lakossági bejelentéseket, mindegyiknek utánamentek, és egyiket sem vetették még el.

Szerda délután kapták meg a rendőrségtől azokat az információkat, amik lehetővé tették az elkövető szerda délutáni elfogását, mondta Hajdú János, a TEK vezetője. A gyanúsított keszthelyi Csík Ferenc sétányon várakozott, mikor 16:09-kor lecsapták rá a terrorelhárítók. A elfogás után orvosi vizsgálatnak vetették alá, panasza nem volt, az este folyamán szállították fel Budapestre.

photo_camera Fotó: ugyeszseg.hu

Szeptember 24-én este a budapesti belváros közepén, a Teréz körúton robbantotta fel házi készítésű bombáját a férfi, pont akkor, mikor a táska mellé ért két járőrőző rendőr. A támadás egyértelműen a rendőrök ellen irányult. A páros férfi tagját súlyos, a rendőrnőt pedig életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, azóta mindketten hazamehettek már.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.