30 járművel, harckocsistul tévedt el a TEK, mikor a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjának apját keresték

bűnügy
2016 október 21., 02:47
comments 527

A magyar média jelentős része P. Lászlóval, a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjével van elfoglalva. Aki él és mozog, próbál több infót megtudni a 23 éves férfiról, az elfogásáról szóló csütörtöki sajtótájékoztatón ugyanis sem az ügyészség, sem a rendőrség, sem a TEK nem közölt semmit még a robbantás feltételezett indítékairól sem, nemhogy arról, mi vezette a rendőrséget a gyanúsított nyomára.

P. Lászlóról a kora és büntetlen előélete mellett egyelőre annyit lehet tudni, hogy a családja sokáig a Pest megyei Taksonyban élt, onnan a Blikk szerint külföldre költöztek, aztán haza, a Keszthely melletti Karmacsra, ahol P. apja még polgármester is volt. Csütörtökön végül Keszthelyen fogta el a férfit a TEK.

Karmacson a helyiek emlékeznek P-re, akit visszahúzódóként írtak le, és olyan emberként, akinek régen nem ment a tanulás. A helyiek szerint szeptember elején nagy robbanást lehetett hallani a faluban, ezt sokan már azzal magyarázzák, hogy P. épp a robbanószerkezeteit próbálta ki.

„Még nyár volt, úgy este 10 óra körül, amikor valami óriási robajt, egy robbanást hallottunk. Másnap látom a zsindelyt, valami eltalálta, az egyik kéményemből egy darab hiányzott. Az ördög tudja, mi volt”

- mondta egy idős asszony a Borsnak.

A Magyar Idők szerint a férfi a falubéli robbantás mellett több próbát tartott Keszthelyi-hegységben is. Ezen kívül a Bors és a Blikk tud arról, hogy Karmacson a lakók gyakran hallottak lövéseket is, és éveken keresztül sorozatosak voltak a gyújtogatások a falu körül, de ezeket eddig senki nem kötötte kétséget kizáróan P-ékhez.

„Vagy tíz hegyet, rétet gyújtottak fel, két kilométeres körzetben. Volt rendőrségi ügy is, de a tettes sosem lett meg”

- emlékezett egy helyi férfi.

A faluban gyakran hallottak ordibálást, veszekedést is P-ék telke felől.

Karmacson 10 napja tűnt fel újra P., de nem rejtőzködött, simán járkált a piros autójával (amiben később elkapják). A beszámolók szerint persze nem nagyon kellett tartania attól, hogy felismerik, a helyiek szerint ugyanis P-t sosem látták olyan ruhákban, amiket a robbantóról készült felvételeken lévő ember visel, és P. nem is úgy jár, ahogyan a videókon szereplő robbantó.

A férfi apja azt mondja, elképzelhetetlennek tartja, hogy a fia legyen a Teréz körúti robbantó. A Borsnak azt mondta, hogy a rendőrség

csak vaktában lövöldözik.

Ennél többet azonban nem volt hajlandó mondani, mert éppen ügyvédet keres a gyerekének.

Karmacson többen azt gondolják, hogy 10 nappal ezelőtti feltűnéséig, a Teréz körúti robbanás után az apja bújtatta P-t, de a Blikk meg úgy értesült, hogy a férfi a nagyszüleinél húzhatta meg magát.

A Magyar Idők egyébként úgy értesült, hogy a nyomozást segítette a robbantásnál használt távirányító, amit a rendőrök le tudtak nyomozni, és így jutottak el egy vidéki szakboltig.

A TEK P. elfogása után házkutatást tartott a férfi apjának karmacsi házában, tanúk szerint rengeteg dolgot vittek el onnan. A helyiek arról is beszéltek a Borsnak, hogy

a 30 kocsival felvonuló Terrorelhárítási Központ magától nem találta meg a házat, útbaigazítást kellett kérniük a falusiaktól.

Az egysávos utcában még meg is kellett fordulniuk harckocsistul, mindenestül.

A rendőrség amúgy nem fizeti ki a 10 milliós nyomravezetői díjat, mert bár sok tippet kaptak, P-re maguktól akadtak rá. (Bors, Blikk, Magyar Idők)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.