Gyurcsány Ferenc és Bokros Lajos kifúrta Fodor Gábort az ellenzéki összefogásból

politika
2016 november 03., 16:51
comments 478

Az Index ír arról, hogy alig indult el, már komoly fordulatokat vett a 2018-as ellenzéki együttműködésről szóló tárgyalássorozat. A csütörtöki fordulóra a lap információi szerint

  • az Együtt el se ment,
  • a Fodor Gábor-féle Liberálisokat pedig Gyurcsány Ferenc javaslatára kb. kiszavazták a játékból, ők a tárgyalás felénél távoztak is.

A tárgyalásokat még a Párbeszéd kezdeményezte, a cél pedig az volt, hogy egyeztessenek az előválasztásról. Múlt héten zajlott az első forduló, ekkor állítólag elég feszült volt a légkör, a mostani második fordulóban pedig ezek a konfliktusok ki is törtek.

A tárgyalásokra a Párbeszéd meghívta az MSZP, DK, LMP, Együtt, MoMa, Liberálisok, Balpárt, illetve a Vajnai Attila-féle Európai Baloldal-MMP2006 képviselőit.

Az LMP már rögtön jelezte, hogy őket ez az egész nem érdekli, egyedül indulnak 2018-ban.

Az Együtt az első fordulón ott volt, ma már csak levelet küldtek, hogy csak akkor csatlakoznak újra, ha az MSZP és a DK is kiáll az előválasztás mellett.

Az első fordulóban a DK élén álló Gyurcsány Ferenc már jelezte, hogy nem ért egyet Fodor Gáborék meghívásával, mivel szerinte a párt a kvótanépszavazás során a Fidesz szekerét tolta. Most ismét előkerült ez a téma, Gyurcsány mellett Bokros Lajos is felhánytorgatta ezt.

Gyurcsány vétója miatt a Liberálisok így kiestek az asztaltól.

Nem sokkal később a Balpárt is távozott a lap összefoglalója szerint, mivel ideológiai okokból vétózta őket Bokros és Gyurcsány.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.