Mielőtt a mindjárt érkező idézeteket olvasva elkezdenénk vinnyogva nevetni, szögezzük le, hogy Lázár János egy rakás amúgy teljesen igaz dolgot is mond a friss népszavás interjújában arról, hogy normális esetben milyennek kéne lennie a politikusok és a sajtó viszonyának. Na de azok a képek! És azok a kérdések! És azok a válaszok! És az a valóság, ami az istennek sem passzol Lázár mézédes szavaihoz!

Az interjúnak annyira erős drámai íve van, hogy ez után a cikk után vagy helyette mindenképp érdemes eredetiben végigolvasni.

A kormányátlagnál jóval intelligensebb Lázár mindig is mestere volt annak, hogy lefegyverezze, majd a tenyeréből etesse még akár az ellenségesnek elkönyvelt lapok riportereit is. A Népszava interjúja olyan erősen startol, hogy képtelenség nem ideidézni:

- Felhívta a Népszava főszerkesztőjét, hogy tisztázzák, miért nem vesz részt lapunk a hetenkénti Kormányinfón? A nyilvánosság előtt ezt ígérte.

- Nem, mert összefutottam vele a Parlamentben.

- Biztosan elmondta, hogy úgy érezzük, miniszter úr nem ad őszinte válaszokat a kérdéseinkre.

- Ez rosszul esik. Minden esetben megpróbáltam korrektül, higgadtan, őszintén válaszolni és legkevésbé sem állt szándékomba a Népszava szerkesztőségét vagy olvasóit bármivel megbántani. Abban a reményben adom ezt az interjút is, hogy visszacsábíthatom Önt és persze a szerkesztőségüket a Kormányinfóra. (...) Tudom, sajátos a stílusom, sokan ezt Luciferéhez hasonlítják a hódmezővásárhelyi barátaim közül, de igyekszem helytállni és semmiképpen sem akarok senkit megbántani. Ha mégis megtettem, ezúton is elnézést kérek.

- Jól esik, hogy visszavár bennünket, de akkor ez most őszinte beszélgetés lesz?

- Mindig őszintén beszélek Önökkel.

- Mit gondol az újságírókról és az újságírásról?

- A politikusok és a politika, illetve az újságírás és az újságírók kéz a kézben járnak, elválaszthatatlanok egymástól. Soha nem ellenségként vagy ellenfélként tekintettem még a legrosszindulatúbb újságírókra sem. Nagy rezsit fizet az a politikus, aki az újságírókra eszközként és nem partnerként tekint. A magyar újságíró társadalom az elmúlt évtizedekben kiszolgáltatottabbá vált. Nem könnyű szakma.

És ez még csak a repülőrajt volt! Magyar nyelvű interjú rég hasonlított ennyire két bájos galamb burukkolására egy üde, lombos ágon.

A két legmegértőbb ide-oda turbékolás így hangzott:

- Hónapokon át ígérte, hogy összehoz bennünket Farkas Flóriánnal.

- Tudom, hogy nem sikerült.

- Amikor a miniszterelnök romaügyi biztosát a parlamenti folyosón önre hivatkozva próbáltuk szóra bírni, eliszkolt az ülésterembe.

- Beszéltem vele és azt tanácsoltam, hogy már az együttműködés okán is kötelessége részletes tájékoztatást adni arról, milyen munkát végeztek az ORÖ-ben és ahhoz milyen uniós forrásokat használtak.

és

- Térjünk vissza a sajtóhoz. Mikor gondolja majd úgy a kormány, hogy rendeznie kellene a viszonyát a baloldali orgánumokkal?

- Nehéz kérdés.

- Miniszter úr ad interjút nekünk, néhány Fidesz vezető is, de nagyon kevesen. Pedig saját bevallása szerint egymásra vagyunk utalva.

- A miniszterelnök azt szokta mondani, hogy ennek az országnak 160/100 a vérnyomása ahelyett, hogy 120/80 lenne. Nagyon remélem, hogy 2018 után 120/80 lesz. (...) Élet-halál harc a magyar politika, amit szerintem lehet több humorral, nagyvonalúbban gyakorolni. A Fidesz "új generációjában" azok közé tartozom, akik ezt próbálják érvényesíteni, követni. (...)

- Üzenjük, hogy az ajtónk nyitva áll.

- Köszönettel át fogom adni. Hat évvel a kormányváltás után végre mindenkinek be kellene látnia, hogy az ország egyik fele ilyen, a másik olyan. Soha nem lehet úgy kormányozni, hogy mindenkinek tessen, de tiszteletben kell tudni tartani, hogy a másféle gondolkodásnak mindig lesz önkifejeződése. Ez az együttműködés kultúrája.

A "galamb kérdez gerlicét" típusú interjúból pompásan kirajzolódik Európai Értelemben Vett Kulturált János figurája, a felvilágosult, higgadt, nagyvonalú européer arcéle, akik olyanokat mond, hogy

• Az állami mecenatúrának nagyvonalúnak kell lenni azokkal is, akik szeretik az államot és azokkal is, akik nem.
  
• Élet-halál harc a magyar politika, amit szerintem lehet több humorral, nagyvonalúbban gyakorolni.
  
• Aki régen mozog ebben a világban tudja, hogy a jó viszony mind a két fél érdeke. Érdeke az újságírónak, hogy információhoz jusson, és érdeke a politikusnak, hiszen a gondolatait az újságírók tolmácsolhatják a nyilvánosságnak.
  
• Nem fogok hazudni, nem akarok idiótának tűnni, pontosan tudom, hogy a hirdetési megrendelések az elmúlt harminc évben, nem csak itt, hanem Közép-Európában mindenhol érdemben befolyásolták a médiapiacot. Úgy gondolom, hogy egy majdnem kétharmados felhatalmazással rendelkező parlamenti többségnek nagyvonalúnak kell vagy kellene lenni.
  

És ott áll vele szemben az Keleti Értelemben Vett Újságíró, aki olyanokat hall 2016. novemberének elején, hogy

A magyar újságíró társadalom az elmúlt évtizedekben kiszolgáltatottabbá vált. Nem könnyű szakma.

és erre egyetlen kérdése sincs a Népszabadság kormányzati asszsisztálással történt megsemmisítéséről, a kösszolgálati propragandahadseregről, a magánsameszok által felvásárolt, állami hirdetésekből fenntartott magán-sajtómilíciákról, a figyelős Brückner Gergely rendőrhatósági zaklatásáról és a többiről.

Ha az ember nem tudná, hogy a kormány-állam-párt, aminek Lázár konszezus szerint az egyik legerősebb embere, épp most semmisíttette meg a Népszava fő piaci konkurensét, többezerrel megemelve a küszködő lap eladott példányszámát, akár még csodálkozhatna is, hogy mi ez az egész.