Nem javasol vádemelést az FBI Clinton email-botrányában

külföld
2016 november 06., 20:28
comments 164

Az FBI igazgatója, James Comey vasárnap délután levélben fordult a kongresszushoz, miután a nyomozóiroda október végén újraindította a nyomozást Hillary Clinton email-botránya miatt. Azt állapították meg, hogy nincs ok vádat emelni Clinton ellen.  

James Comey a kampány egyik főszereplőjévé lépett elő. Fotó: Joe Raedle/Getty Images/AFP
photo_camera James Comey a kampány egyik főszereplőjévé lépett elő. Fotó: Joe Raedle/Getty Images/AFP

Clinton ellen sokáig nyomozott az FBI, mert a gyanú szerint még külügyminiszterként nem nyilvános, vagy titkosított iratokat is megoszthatott másokkal magánszerverén keresztül. A nyomozást nyáron megszüntették, miután nem látták bizonyítottnak, hogy akár Clinton, akár munkatársai szándékosan törvényt sértettek volna.

Aztán október 28-án újranyitották az esetet, mert egy ettől teljesen független ügyben, Anthony Weiner volt képviselő zaklatási ügyében az FBI lefoglalt egy laptopot, amit Weiner közösen használt feleségével, Huma Abedinnel, Clinton egykori közeli munkatársával.

Az FBI úgy ítélte meg, több ezer olyan email lehet ezen a gépen, ami összefüggésben lehet az email-botránnyal, ezért - alig két héttel a választások előtt - újranyitották a nyomozást. Az ügyről itt írtunk részletesen.

Nagy botrány lett belőle, politikai manőverezéssel vádolták a demokraták a nyomozóhatóságot, amelyet az igazságügyi irányelvek kimondottan óvnak attól, hogy kampányperiódusban politikainak látszó döntéseket hozzanak. Még Barack Obama elnök is beszólt Comey hivatalának. Tovább borzolta a kedélyeket, amikor hét közepén az FBI váratlanul egy 11 évvel ezelőtti Bill Clinton-ügy nyomozati aktáját hozta nyilvánosságra.

Most Comey, két nappal a választás előtt, James Comey egy hivatalos levélben azt közölte a törvényhozással, hogy az FBI-nak nincs oka a levelezések áttekintése alapján vádemelést javasolni, kitartanak az eredeti, júliusi álláspontjuk mellett. (Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.