Dél-koreai csúcsmenedzsereket hallgattak ki az elnök korrupciós botrányában

külföld
2016 november 13., 13:30
comments 14

Nemhogy nem csitul, folyamatosan fokozódik a dél-koreai elnök, Pak Gunhje korrupciós botránya, ami miatt már százezrek követelik tüntetéseken a távozását. Pak több terhelő vallomás szerint gyakorlatilag döntési jogköröket engedett át az ország egyik oligarchájának, a lobbista Csoj Szunszilnek, aki afféle sámánként is működött az elnök mellett azon túl, hogy teljes beleszólása volt a személyzetpolitikába, és minden tájékoztatót megkapott, amit az elnök is.

Csoj egy munkatársa szerint gyakorlatilag ők, vagyis egy magánvállalkozó beosztottjai készítették Pak munkatársai helyett az előterjesztéseket, amelyek így nyílván kedveztek a befolyásos lobbista sámánnak.

A dél-koreai ügyészek Csoj vállalatainál már házkutatásokat tartottak, de a hétvégén a dél-koreai üzleti elit más tagjait, így a Hyundai és a dél-koreai légitársaság vezetőit is meghallgatták - a gyanú szerint az államfő nyomást gyakorolhatott rájuk, hogy támogassák Csoj két alapítványát, amelyek aztán Pakot is pénzelték.

Az ügyészség hivatalosan nem erősítette meg a kihallgatások tényét. A hírek szerint viszont még nem álltak meg, hamarosan a Samsung vezetőit is kihallgathatják, illetve

Dél-Korea történelmében először a regnáló államfőt is gyanúsítottként hallgathatják ki.

Pak mindezidáig annyit ismert be, hogy tavaly nyáron több óriáscég vezetőjét is tájékoztatta arról a kivánságáról, hogy a cégek intenzívebbn támogassák a kultúrát. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.