A TV2 meghamisította Vona szavait, hogy Orbán polgári köre melegbulinak tűnjön

A Fideszmédia iszonyatosan rá van állva Vona Gáborra. A napokban az Origo, a Riposzt, a TV2 és a Habony-média minden leágazása azt nyomatja Terry Blackre és a híresen szavahihető Zuschlag Jánosra hivatkozva, hogy Vona Gábor homoszexuális. Arra már ki se térjünk, hogy a kormányközeli mocsársajtó úgy kezeli a homoszexualitást, mint amivel önmagában le lehet járatni embereket, beszéljünk csak arról, hogy a TV2 még ezt is a lehető legalacsonyabb szakmai színvonalon és etikával tudja csinálni.

Az első vádak után Vona tartott egy sajtótájékoztatót, amiben azt mondta, hogy

ő büszke heteroszexuális.

Kitért arra is, hogy valóban járt olyan körökbe a kétezres évek elején, ahol a közéletről beszélgettek férfiak, de ezek az Orbán Viktor által szervezett polgári körök voltak. Tehát ha ezt tekinti melegbulinak a kormánymédia, akkor bizony ezeket a melegbulikat maga Orbán Viktor szervezte.

Terry Black aztán hétfőn kitett a Facebookra egy képet, amin Vona látható egy másik férfival, amint egymás szemébe néznek, és közel van egymáshoz az arcuk. Ezt a fotót ellenőrzés nélkül közölte az Origo, a Ripost és kapcsolt részeik, ami azért baj, mert a képről rövid keresgélés után ki lehet deríteni, hogy az egy jobbikos rendezvényen készült 2009-ben, és az örökíti meg, amint egy támogató gratulál Vonának.

A magyar média valaha létezett legmélyebb és legbüdösebb pöcegödrévé váló Tényekben a TV2 viszont tovább ütötte a vasat. Mégpedig úgy, hogy megvágták Vona szavait, hogy úgy tűnjön, mintha a pártelnök elismerné, hogy fiatalon melegbulikon vett volna részt.

Vona ugyanis ezt mondta a sajtótájékoztatóján:

„Abban az időben egyébként, amit Terry Black említ, ez a 2003. körüli időszak, jártam értelmiségi körbe, ahol értelmiségi férfiak voltak nagyobb részt jelen. Ez Orbán Viktor polgári köre volt, a Szövetség a Nemzetért polgári kör. Mivel kiléptem ebből a körből, nem tudom, hogy hogyan folytatódott ennek a körnek a munkája, amíg én ott voltam és ott jártam, semmiféle ilyen jellegű mozgást nem tapasztaltam.”

Ez a szöveg a Tényekben az „értelmiségi férfiak voltak nagyobb részt jelen” tagmondatig szerepelt, tovább nem. (via 24.hu)

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;