Obama figyelmeztette Trumpot, hogy ne adjon fel minden elvet, mikor az oroszokkal tárgyal

külföld
2016 november 17., 18:46
comments 157

A még hivatalban lévő amerikai elnök csütörtökön közös sajtótájékoztatót tartott Berlinben Angela Merkellel, ahol arra figyelmeztette Donald Trumpot, hogy ne adja fel a legfontosabb elveket, amikor az orosz kapcsolatokat alakítja. Azt is reméli, hogy az utóda nem csak a reálpolitikai szempontok alapján fog egyezkedni az oroszokkal.

Obama Berlinben - Fotó: AFP/Brendan Smialowski
photo_camera Obama Berlinben - Fotó: AFP/Brendan Smialowski

Obama bízik benne, hogy Trump nem azt képviseli majd, hogy „ egyszerűen alkukat kötünk, akkor is, ha ez másoknak árthat, megsérti a nemzetközi normákat, káros más, kisebb országoknak és hosszú távon bajokat okoz olyan helyeken, mint például Szíria, csak azért, mert hasznosnak tűnik”.

Az európai országokat arra szólította fel, hogy dolgozzanak az Európai Unió megtartásán, mert szerinte ez a világ egyik legnagyobb vívmánya. Hozzátette, hogy amennyire csak lehet, a britek kiválásának zaj nélkül és problémamentesen kell megtörténnie.

Barack Obama és Angela Merkel sajtótájékoztatót tart - Fotó: AFP/Brendan Smialowski
photo_camera Barack Obama és Angela Merkel sajtótájékoztatót tart - Fotó: AFP/Brendan Smialowski

Obama azt mondta, ha német lenne, biztosan Merkelre szavazna. Mivel Merkel az egyetlen olyan nyugati politikus, aki már akkor is hivatalban volt, amikor ő elnök lett, azt mondta, már veteránnak számítanak a politikában. Egyben megköszönte a kancellárnak az Iszlám Állam elleni harcban és a szíriai polgárháború rendezésében nyújtott segítséget. Köszönetet mondott neki azért is, hogy átfogó és humanitárius megoldást akar a menekültválság kezelésére.

Elmondta, hogy nehéz megválni valakitől, akivel ennyire jól együtt tudott dolgozni, de hozzátette, hogy a demokrácia a változásról szól, márpedig az amerikai alkotmány elég világosan kimondja, hogy valaki csak nyolc évig lehet hivatalban, aztán új elnök jön.

Fotó: Guido Bergmann/Bundesregierung/dpa
photo_camera Fotó: Guido Bergmann/Bundesregierung/dpa

Délután Barack Obama és Angela Merkel arról tárgyaltak, milyen szerepet fog játszani elnökként Donald Trump a szíriai válság kezelésében, de szóba került Vlagyimir Putyin, az ukrán válság és a terrorizmus kérdése is.

A sajtótájékoztatón megkérdezték Merkelt, mit gondol arról, hogy az amerikai titkosszolgálatok az ő mobilját is lehallgatták, de a kancellár erre csak annyit mondott, hogy Obamával ezekben a nehéz órákban is együtt tudtak dolgozni. Ugyanakkor elengedhetetlennek nevezte, hogy a német és az amerikai titkosszolgálatok együtt tudjanak működni a terrorizmus elleni harcban.(FAZ/Spiegel)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.