Néhány hónappal az amerikai elnökválasztás előtt még úgy volt, hogy az orosz hackerek miatt nyerhet Trump. Három nappal előtte már az FBI volt a bűnbak. Most az ömlik mindenhonnan, hogy Amerika azért választott meg elnöknek egy nyugdíjas szexturistát, mert a Facebookon sok az álhír. Lehet, hogy ezek közül valamelyik tényleg befolyásolta a végeredményt, de annyira gyanúsan kilóg a lóláb, hogy érdemes legalábbis fenntartással kezelni a vádakat.

Hát nem furcsa, hogy mindhárom esetben valami idegen, felső erő tántorította el az amerikaiakat attól, hogy azt a Hillary Clintont válasszák meg elnöküknek, aki nemén és vezetői tapasztalatán kívül semmit nem tudott nekik ajánlani? Nem lenne több értelme Putyin, az FBI és most a Facebook helyett többet foglalkozni azokkal a társadalmi-gazdasági folyamatokkal, amelyek Amerika közepén olyan elkeseredett embereket termeltek ki, akiknek Trump tűnt a jobb választásnak?

Két héttel az elnökválasztás után, az ezer szempontból kielemzett számok ismeretében senki nem gondolhatja komolyan, hogy Vlagyimir Putyin állította Trump mellé Wisconsint, Michigant és Pennsylvaniát. Vagy hogy orosz aknamunka eredményeként szavazott annyi latin a nyíltan bevándorolóellenes Trumpra. Az FBI kavarása, a kavarás időzítése Hillary Clinton emailbotrányával kapcsolatban biztosan hatással volt sok amerikai szavazóra, de hogy enélkül a demokrata jelölt nyerhetett volna Floridában, amivel övé lett volna az összesített győzelem is, eldönthetetlen.

Így marad a harmadik, és sok szempontból legfontosabb magyarázat. Az FBI elsősorban amerikai probléma, Putyinék kavarásai pedig innét Kelet-Európából ugyan élet-halál kérdésnek tűnnek, de valójában a világ túlnyomó többségét hidegen hagyják. A Facebook viszont mindenkit érint. A lassan kétmilliárd felhasználót összekapcsoló hálózat gyakorlatilag maga az internet, szó szerint az ablak, amin keresztül sokan a világot látják. Mi van, ha ez a hatalmas szörny már elszabadult, és megállíthatatlanul rombol le mindent, amit az utóbbi néhány évezredben, különösen pedig a felvilágosodás és a ráció hatalomra jutása óta felépítettünk?

Kevés ennél forróbb téma van ma. Az hagyján, hogy az Oxford Szótár az év szavának a posztigazságot választotta, de a 444 is rendszeresen foglalkozik a világgal, ahol mintha leáldozott volna a tényeknek.

Az utóbbi másfél évben Donald Trumptól Nógrádi Györgyig sok olyan alak emelkedett nagyon magasra, akik nemhogy vízfolyásszerűen hazudnak, de gyakorlatilag nincs is értelme a mondataiknak. Ez kétségtelenül újdonság a politikai közbeszédben, hiszen amit és ahogy mondanak, alapvetően különbözik Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor inkább cinikus, mint beteges hazudozásától.

Sokan vannak, akik nem tudják felfogni, hogy egy nép hogyan választhat meg vezetőnek olyan kétes alakokat, mint Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc vagy Donald Trump. Igaz, ami igaz, tényleg elég furcsa döntés mindhárom, és felemelkedésük megértéséhez fontos magyarázattal szolgál az aktuális gazdasági, politikai és médiakörnyezet is. Ezeket a magyarázatokat azonban muszáj tényekkel alátámasztani, ha az olcsó bűnbakképzésnél többre vágyunk.

Az utóbbi két hétben a Facebook álhírproblémájáról több ezer cikk született, és a két nagyfőnök, Mark Zuckerberg és Barack Obama is megszólalt. A tudomány mai állása szerint azonban csak egyetlen egy dolgot jelenthetünk ki biztosan: a Facebookon borzasztóan gyorsan tudnak terjedni az álhírek.

Ezen kívül nem tudunk semmit. Nem tudjuk, pontosan milyen hatással volt az amerikai szavazókra ez a sok álhír. Nem tudjuk, hoztak-e szavazókat Trumpnak, és pláne nem, hogy mennyit. Az különösen óvatosságra int, hogy most mintha pont azok mondanák a nagy megfejtéseket álhírügyben, akik a választás előtt néhány órával 80 és 90 százalék közé lőtték be Hillary Clinton győzelmi esélyeit. Az igazán fontos kérdésekre pedig, hogy most akkor ettől jobb lesz-e Amerikának és a világnak vagy rosszabb, gazdagabbak leszünk vagy szegényebbek, kevesebb lesz a háború vagy több, végképp nem tudjuk a választ.

A technikai fejlődéstől való rettegés, civilizációnk féltése egy valóban nem tökéletes algoritmustól így inkább morális pániknak tűnik, mint megalapozott félelemnek.

Ebben az esetben ráadásul tovább rontja a helyzetet, hogy a morális pánik keltésében mindig komoly szerepet vállaló média ezúttal nem csak azért retteg, mert ettől vár több olvasót, hanem mert saját jövőjét érzi veszélyben. A New York Times, a 444 és a többi megbecsült médiavállalat nemcsak azért publikál ilyen sok cikket a facebookos kamuhírekről, mert olvasóinkat érdekli a téma, hanem mert ezeknél a megbecsült médiavállalatoknál az egzisztenciánkat féltjük a közönségünket és reklámbevételeinket magához csalogató Facebooktól.

A hagyományos médiacégeknek az élete múlhat a Facebook uralmának megtörésén, így mindent megtesznek azért, hogy a széles közönséget és a döntéshozókat egyaránt maguk mellé állítsák. Amikor néhány nappal az amerikai választás után a Washington Post megírta, mennyit keres egy kamuhírgyáros, szomorú amerikai újságírók azonnal elkezdték azt a saját fizetésükhöz hasonlítani (magyar kollégáik közben csendben sírtak). Ennél jobban semmi sem demonstrálhatta volna, hogy a médiában dolgozók számára mekkora itt a tét.

Hogy ezen a szűk, ám kétségtelenül fontos rétegen kívül mekkora, senki sem tudja. Az internet, a blogok, a Facebook és mindenféle egyéb újdonságok valóban aláásták az egy irányban kommunikáló tömegmédia egyeduralmát. Fontos azonban tudni, hogy ez az egyeduralom alig néhány évtizedes volt, nagy jóindulattal az első tömeglapok megjelenésekor, de reálisabban inkább a rádió és főleg a televízió elterjedésével kezdődött. Ha véget ér, nem az emberi civilizáció ér véget, csak annak egy nagyon rövid alfejezete.

Bármennyire manipuláló hatásúak a közösségi médiában terjedő álhírek – és, ismétlem, nem tudjuk, mennyire azok –, nagy hiba lenne úgy tenni, mintha média és manipuláció ne lenne pontosan egykorú. Majd meglátjuk, hogy viszonyul ezeknek az álhíreknek a rombolása ahhoz, amit egy Rupert Murdoch- vagy Simicska Lajos-féle médiabirodalom tett a demokráciával és a szólásszabadsággal az utóbbi évtizedekben, globálisan és lokálisan egyaránt.

Valóban csodálatos lenne, ha a világot úgy általában, az amerikai választókat pedig különösen a ráció és az értelem vezérelné, nem mindenféle mendemondák, azonban ez az álhírektől függetlenül sem volt így soha. Lehet, hogy Donald Trump 62 millió szavazója között voltak olyanok, akiket a Facebook algoritmusa által eléjük köpött „George Soros + Hillary Clinton = 666” című cikk állított a republikánus jelölt mögé. De biztosan többen voltak, akik azért szavaztak a megrögzött adóelkerülőre, mert hitük szerint az abortusz és a homoszexualitás bűn, és Trumptól várják az istentelen szennyhullám megállítását.

Ebből pedig nem azt a következtetést kell levonni, hogy a fundamentalista kereszténység még az álhíreknél is komolyabb veszélyt jelent az emberi civilizációra, hanem éppen az ellenkezőjét. Civilizációnk erős vár, ami ugyan nem elpusztíthatatlan, de elég erős védekezési mechanizmusokkal rendelkezik vallási hóbortok és algoritmusok ellen egyaránt.

Természetes, hogy amikor valami olyan forradalmi újdonság, mint az ék, a kerék vagy a Facebook hírfolyama megjelenik, zavart okoz mind a való világban, mind a fejekben. Az is teljesen reális, hogy az ilyenkor menetrendszerű kreatív pusztításnak legyenek áldozatai mind gazdasági, mind mentális, sőt, akár fizikai értelemben is. Érdemes azonban ilyenkor felidézni, hogy a Facebooknál lényegesen nagyobb piaci előnyt élvező és valóban gonosz manipulációs kísérletek is kivétel nélkül mind elbuktak azon, hogy az emberek előbb-utóbb átláttak rajtuk.

Az utóbbi évtizedek különböző diktatúrái mind megpróbálkoztak a médián keresztül agymosással, de ezek a kezdeti gyors sikerek után zátonyra futottak. Az egyes emberekben és a társadalmak egészében egyaránt élő egészséges védekező ösztönnek köszönhetően a nyolcvanas évek magyar újságolvasói közül nagyon sokan pontosan tudták, hogy mit lehet elhinni a Népszabadságból, és mit nem. Sokan már most is tisztában vannak azzal, hogy mit szabad elhinni az interneten és a Facebookon, sőt, sokan azt is tudják, hogy kell leellenőrizni egy gyanús hír valóságtartalmát.

Lehet, hogy néhány éven belül mindannyian reménytelenül elsüllyedünk a virálisan terjedő álhírek világában, de adjuk meg az esélyt annak a lehetőségnek is, hogy fokozatosan megtanuljuk helyükön kezelni ezeket, valamint a terjesztésükért felelős algoritmusokat is.

Amíg ez eldől, gondoljunk arra, hogy ha a demokraták kicsit ügyesebben kampányolnak Floridában, és 60 000-en Trump helyett rájuk szavaznak, most még az egzisztenciájukat féltő újságírók is egymás után ontanák a cikkeket arról, hogy a közösségi média korában egy olyan szabad országban, mint Amerika, nem lehet szimpla hazudozással hatalomra kerülni.