Nyomoz a rendőrség a hazugsággal elnyert józsefvárosi közbeszerzés ügyében

direkt36
2016 november 24., 04:01
comments 27

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást indított annak a nagyértékű VIII. kerületi közbeszerzésnek az ügyében, amelyet valótlan információk közlésével nyert el egy építőipari konzorcium. A rendőrség közlése szerint a BRFK Korrupciós- és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Az Auróra utcai rendelőintézet felújítására vonatkozó, 2014-ben lebonyolított közbeszerzés visszásságait a Direkt36 tárta fel egy október elején megjelent cikkben. A közel egymilliárd forintos megbízást az EU-Line Zrt. nevű cég által vezetett konzorcium nyerte el, de ehhez előbb bizonyítania kellett, hogy korábban csinált már hasonló munkát.

A cégcsoport azt állította, hogy egyik tagjuknak a távoli Uruguayban volt már a követelményekben szereplő megbízása. A Direkt36 azonban kiderítette, hogy ez nem volt igaz.

A referenciaként hozott uruguayi beruházás ugyan valóban megtörtént, de dokumentumok és Uruguay-ban gyűjtött információk bizonyítják, hogy a józsefvárosi munkánál feltűnt cég valótlanságokat állított az ottani építkezésről. A VIII. kerületi pályázat követelményei között szerepelt például, hogy olyan építkezés kell referenciaként, ahol liftet is cseréltek, az uruguay-i épületben azonban nincs is lift. A cég ráadásul nemcsak az építkezés részleteiről állított valótlanságokat, hanem minden jel szerint nem is volt hozzá egyáltalán semmi köze.

A Direkt36 nonprofit szervezet. Ha fontosnak tartod a tényfeltáró újságírást, támogasd a munkánkat!

Az ügyben egy magánszemély, Tényi István tett feljelentést a cikk alapján. A BRFK kedden a Direkt36-tal közölte, hogy a nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik, tehát nem gyanúsítottak meg senkit. A rendőrség hangsúlyozta azt is, hogy a nyomozás elsődleges célja most annak “maradéktalan tisztázása”, hogy a feljelentésben foglaltak megfelelnek-e a valóságnak. Ha bebizonyosodik a hamis magánokirat felhasználásának vétsége, akkor azért a Büntető Törvénykönyv szerint egy évig terjedő szabadságvesztés járhat.

Az önkormányzat és az EU-Line egyelőre nem reagált a nyomozással kapcsolatos kérdésekre.

Az Auróra utcai rendelőintézet felújítása már tavaly év végén befejeződött. A Kocsis Máté fideszes polgármester által vezetett kerületi önkormányzat korábban azt közölte a Direkt36-tal, hogy nem vizsgálják a közbeszerzést. “Az önkormányzatoknak nem feladatuk vizsgálni a közbeszerzésekre jelentkező cégeknek sem a tulajdonosi szerkezetét, sem referenciáik valóságtartalmát” – közölte az önkormányzat még szeptemberben.

Az EU-Line Zrt. – amelynek szokatlan tulajdonosi hátteréről korábban írtunk - az Auróra utcai beruházásról szóló cikk megjelenése óta egy újabb megbízást is elnyert a VIII. kerületi önkormányzattól. A 35 millió forintos, egy óvoda hőszigetelési és felújításai munkálataira vonatkozó szerződést október 13-án kötötte meg az önkormányzat és a cég.

Megkérdeztük az önkormányzatot, helyénvalónak tartják-e, hogy továbbra is megbízást adnak egy olyan cégnek, amely korábban valótlan információk alapján nyert el egy nagyértékű szerződést, de egyelőre nem válaszoltak a kérdésre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.