Kiköltekezett az Andy Vajnát a Tv2 megszerzéséhez segítő állami bank

Egy tegnapi kormányhatározatból derült ki, hogy az állam 28,5 milliárd forintot ad az Eximbanknak (Magyar Export-Import Bank Zrt.) tőkehelyzete javítására.

Ez az az állami bank, amit a külkereskedelem támogatására hoztak létre, ehhez képest

  • 6,7 milliárd forintot adott Andy Vajnának, hogy megvehesse a TV2-t, majd további 1,2 milliárdot a csatorna működési költségre.
  • 16,5 milliárdos kölcsönt adott Garancsi István cégének, a Market Zrt.-nek a Kopaszi-gát fejlesztésére
  • Budapesten beruházó arab luxushotel-befektetőknek adott közel 7 milliárdos hitelt. A Párisi-udvarban a kivitelező Garancsi István cége.

Amikor megkérdezték Orbán Viktortól, hogy miért kell Garancsi lakásépítési projektjét támogatnia a külkereskedelmi támogatására létrehozott banknak, és miért lett az kormány által kiemelt jelentőségűnek minősített beruházás, Dömötör Csaba magyarázta el, hogy miért.

Először is munkahelyteremtésről van szó, másodszor az Eximbank már három éve belföldi hitelezésben is részt vevő állami bank. Az Eximbanknál a bankokban megszokott döntéshozatali rend szerint 20 milliárd forint alatt nincs szükség alapítói döntésre. Dömötör szerint:

„Az Eximbank olyan beruházásokat támogat, melyek a magyar érdekeket szolgálják bel- és külföldön egyaránt”.

A tőkeemelés alapján kijelenthető, van még tennivaló bőven.

A tőkeemlésre adott 28,5 milliárdot a közútépítési pénzektől veszik el a tegnap megjelent kormányhatározat szerint.

Az Eximbank "politikájáról" itt írtunk részletesen.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.